A 2016. negyedik negyedévi 1,8 százalék után az idei első negyedévben 1,9 százalék volt a betöltetlen álláshelyek aránya Európai Unióban – jelentette hétfőn az Eurostat.

Egy évvel korábban, 2016 első negyedévében 1,8 százalék volt a ráta (a betöltetlen álláshelyek és az összes – vagyis a betöltött és a betöltetlen – álláshely számának hányadosa).

A negyedik negyedévben az unió egészében a betöltetlen álláshelyek aránya az iparban és az építőiparban 1,6, a szolgáltató szektorban 2,2 százalékos volt, mindkét adat 0,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbit.

A betöltetlen álláshelyek aránya az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül Csehországban volt a legmagasabb az első negyedévben (3,1 százalék), megelőzve Belgiumot (2,9 százalék), Finnországot és Svédországot (mindkettő 2,7 százalék) és Németországot (2,6 százalék). A betöltetlen álláshelyek aránya Spanyolországban mindössze 0,8 százalék volt, Portugáliában 0,9, Bulgáriában, Írországban, Görögországban, Lengyelországban és Szlovákiában pedig 1,0 százalék.

Magyarországon az idei első negyedévben 2,0 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,1 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben. Az ipari-építőipari ráta a tavalyi negyedik negyedévi 2,1 százalékról 2,3 százalékra nőtt, a szolgáltató szektorban az előző negyedévivel azonos, 1,9 százalékos volt a mutató.