Csökkenne a balesetek száma, ha a településeken belül csak indokolt esetben és meghatározott szakaszokon lenne érvényes az óránkénti 50 kilométer alatti sebességkorlátozás – állítja Márton Árpád parlamenti képviselő.

A háromszéki politikus szerint a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) hiányos, és többféleképpen értelmezhető paragrafusokat tartalmaz, ami hatósági visszaélésekre ad lehetőséget.

„A tervezetben szó sincs arról, hogy a sebességkorlátozásra vonatkozó értékeket meg kell változtatni – szögezte le a Krónika érdeklődésére Márton Árpád. – A módosító javaslatom arra vonatkozik, hogy ne lehessen indokolatlanul ennél lassúbb ütemre kényszeríteni a gépkocsivezetőket.”

A közlekedésrendészeti szabályzat szerint a maximális sebesség lakott területen 50 km/óra, országutakon 90, gyorsforgalmi utakon 100, autópályán pedig 130. A politikus tervezete szerint a sebességkorlátozás a település határától az első útkereszteződésig lenne érvényes, ha ezt nem jelzi tábla másként.

Lakott területen kívül legtöbb három kilométeres szakaszon lehetne korlátozásokat bevezetni, csak ha ezt útjavítások vagy az útviszonyok indokolják.

„A jelenlegi szabályozás szerint 30-ra is lehet csökkenteni a sebességet településen belül, ez a minimum. Ha valaki úgy látja jónak, az egész ország területén bevezethetné a 30-as korlátozást, mert erre a törvény lehetőséget ad. Ezt kell jobban szabályozni” – magyarázta a képviselő.

Törvénytervezetet nyújtana be a parlamentben Cătălin Marian Rădulescu, a szociáldemokrata (PSD-s) parlamenti képviselő is, aki a rendőrautóból végzett sebességellenőrzések betiltását próbálja elérni. A politikus Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében közölte, a tervezetének az a célja, hogy „a civilizált országokhoz hasonlóan” Romániában is csak fix radarokat lehessen használni a közutakon.