Tartósan alacsony az akut kórházi ágyak kihasználtsága – derül ki a szlovák egészségügy kiadásait összegző zárójelentéséből. A valós igényekhez alkalmazkodva a jövő év folyamán optimalizálnák a kórházi ágyak számát.

Az egyes kórházi osztályok befogadóképességének optimalizálásával, vagyis a meglévő kórházi ágyak számának 1301-gyel történő csökkentésével az egészségügyi ágazat kiadásait felülvizsgáló zárójelentés szerint évi 2,3 millió euró takarítható meg – írja a hirek.sk.

Ez az 1301 kórházi ágy az összes rendelkezésre álló kórházi fekvőhely 11,5 százalékát teszi ki. A szlovák egészségügyi minisztérium megállapította, hogy az éves megtakarítás ágyanként eléri az 1750 eurót.

A kórházi ápolás idejének lecsökkentésével további évi 1,7 millió eurót spórolhatna meg az állam, ami újabb 943 kórházi ágyat (az összes rendelkezésre álló kórházi ágy 8,1 százaléka) érintene. Az intézkedések végrehajtásából következően az ágazat a nővérek és orvosok bérein is több millió eurót takaríthatna meg.

Az akut fekvőhelyek kihasználtsága a jelentés szerint 68,9 százalék, míg az OECD tagországokban 76,4 százalék. Szlovákiában egyben magasabb a kórházi ápolások számának átlaga, ami az egynapos sebészeti ellátások alacsony számával állhat összefüggésben.

A legfoglalkoztatottabb kórház a zsolnai Egyetemi Kórház (80 százalék), míg a legkevésbé foglalkoztatott a pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház (57 százalék). Az egyetemi kórházak esetében az ápolás, kórházi ellátás ideje átlagosan 10 nap.

Az átlagosan legrövidebb kórházi ellátásra a besztercebányai Egyetemi Gyermekkórházban (5 nap, míg a leghosszabbra a pozsonyligetfalui kórházban van példa (13,2 nap).