Az állami beruházásokat gyorsítják azzal, hogy újabb eszközökkel egyszerűsítik és teszik hatékonyabbá a közbeszerzési ellenőrzéseket; tovább fejlesztik az elektronikus közbeszerzési rendszert, amely egyben a piaci versenyt is erősíteni fogja – sorolta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kutatás-fejlesztéshez, innovációhoz kapcsolódó állami projekteket, beruházásokat is mentesítik a bonyolult adminisztrációs szabályok alól, így ezek a fejlesztések szintén gyorsabban, olcsóbban tudnak majd megvalósulni – tette hozzá.

A vállalkozások beruházását segítő lépés 164 kisvállalkozás számára jelent jó hírt, a költségvetésből újabb forrásokat rendeltek ugyanis a beruházások támogatására – mondta a pénzügyminiszter.

A kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázat keretét az eredeti 4,5 milliárd forintról 7,1 milliárd forintra emelték, ebből a cégek gépeket, informatikai berendezéseket vásárolhatnak, és technológiai fejlesztéseket valósíthatnak majd meg. A támogatásokkal 14 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a következő időszakban.

A cél, hogy a beruházásokat egyszerre ösztönözzék a vállalkozások és az állam oldaláról is. A költségvetési politika partner ebben. A feladat most az, hogy a költségvetésből minden egyes fejlesztésre szánt forint úgy hasznosuljon, hogy abból a magyar gazdaság profitál – mondta Varga Mihály.

(Forrás: MTI)