Bernard Tapie francia üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak azt a 404 millió eurós összeget, amelyet 2008-ban egy vitatott kártérítési ügyben kapott.

Az Adidas sportszergyártó cég 1992-es eladása körüli szövevényes ügyben 2008-ban kifizetett kártérítés miatt az ügyészség korábban csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi vezérigazgatója is érintett.

„A döntés az igazságszolgáltatás egyszerű és egyértelmű megtagadása” – hangoztatta Emmanuel Gaillard, az üzletember ügyvédje. Jelezte, hogy minden lehetséges jogi lehetőséget vizsgálnak, hogy az ügyben igazság születhessen.

A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását.

Végül 2007-ben Christine Lagarde akkori gazdasági és pénzügyminiszter, az IMF jelenlegi vezérigazgatójának utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 404 millió eurós kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet.

Eddig öt ember ellen emeltek vádat az ügyben bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt. Christine Lagarde-ot is meghallgatták az ügyben, de ellene nem indult eljárás.

A fellebbviteli bíróság most úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára – 2,085 milliárd francia frank – 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

MTI/Vencel Katalin, Párizs