Bay Zoltán magyar mérnök találmánya, a formatervezési díjas BAYZ hangsugárzó paradigmaváltást hozhat az audiotechnikában. A hangfalat csütörtökön mutatták be a sajtónak a BMC-ben.

„Az eszköz innovációja, hogy az eddigi tradicionális kétdimenziós membránhoz képest egy háromdimenziós henger rezgése generálja a hanghullámokat” – mondta az eseményen Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára.

Mint elhangzott, a több évtizedes fejlesztés eredményeképpen megvalósult hangfal a hagyományos technológia által a magas hangoknál eddig elérhető 5 fok helyett 360 fokos szögtartományban sugároz.

Gulyás Tibor kitért arra, hogy az ITM fontosnak tartja a valorizáció folyamatát, vagyis a rendelkezésre álló értékek hasznosulását. A találmány korábban a VALOR Hungariae Zrt., jelenleg az Express Innovation Agency Zrt. VALOR i2b Központ befogadott projektje, amelyet a Központ tanácsadóként mentorál. Az innováció állami erőforrást (pályázatot, kockázati tőkét) nem kapott, nem is jelentkezett rá, ugyanakkor tanácsadóként segítséget élvez a Központtól a projekt előrehaladásában.

„Negyven éve foglalkozom különböző hangtechnikai eszközök tervezésével, első szabadalmam 1982-ben egy erősítőhöz kapcsolódott. Tervezési filozófiám minél jobb minőségű hang kialakítása. A BAYZ hangfal lényege, hogy természetes hangvisszaadást nyújt, gyakorlatilag koncertélményt biztosít a hallgatónak” – emelte ki az eseményen Bay Zoltán.

Kitért arra, a hogy a BAYZ az eddigi hangszórókhoz képest sokkal kellemesebb és holografikus teret képes kialakítani maga körül, ami közelebb áll az emberi fülhöz, mint a hagyományos megoldások. Bay Zoltán megjegyezte, hogy a magas sugárzót jelenleg az egyik legjobbnak tartják a nemzetközi piacon.

A hangfal egy szénszálas dobozban foglal helyet, két darab íves kialakítású rezonátor testben. A feltaláló kiemelte: a doboz előnye, hogy kis tömegű, ezáltal más szintű megszólalásra képes. „Belül olyan aerodinamikailag tervezett megoldásokat használtunk, amely meggátolja, hogy a doboznak saját hangja legyen, illetve kevésbé kelt zajt a levegő mozgása során”.

Az eszköz már mintegy tizenöt nemzetközi elismerésben részesült, egy hónappal ezelőtt megkapta a Magyar Formatervezési Tanács Formatervezési Díját – utóbbit Bay Zoltán személyesen csütörtökön vette át a BMC-ben a helyettes államtitkártól.

Fuchs Balázs, az Express Innovation Agency vezérigazgatója elmondta: szándékuk, hogy egyetlen magyar innováció se vesszen el, mindegyiket tudják segíteni megszületésétől kezdve egészen akár a nemzetközi piacig.

A hangszóró nemzetközi siker felé tart a csúcsteljesítményű high-end hangfalak piacán. Már több mint egytucat disztribútora van az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban, Dél-Koreában, Hongkongban, Szingapúrban, a Fülöp-szigeteken, Oroszországban és Európában.

Bay Zoltán beszámolt arról, hogy idén ősszel meghívást kapott a londoni Rolls Royce Club rendezvényére is.

(Forrás: MTI, fotó: Kovács Attila)