Rekord összegre nőtt a megtakarítások állománya a Magyar Postán 2015-ben, egyre több lakossági ügyfél már a befektetéseit is a postán intézi, nem csak folyószámla ügyeit.

A fejlesztéseknek köszönhetően 2015 végén az ügyfelek már több mint 50 000 Posta Bankszámlát nyitottak, a nyáron pedig megkezdődött a Posta Személyi Kölcsön termék közvetítése – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A 2013-ban alakult Magyar Posta Befektetési Zrt. kezelésben volt csaknem 110 milliárd forint megtakarítási állomány, értékpapírszámlával 2015 végén 40 000 ügyfél rendelkezett, a posta által közvetített megtakarítási állomány háromnegyedét állampapírban helyezték el az ügyfelek.

A Posta Biztosítónál 240 ezer biztosítási szerződést kötöttek a múlt évben, a biztosítási szektorban 13 éve jelen lévő Posta Biztosító 2014. után 2015-ben is elnyerte a londoni székhelyű pénzügyi folyóirat, a World Finance Magazin díját, mint a magyarországi biztosítási szektor legjobb életbiztosítója.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára a közlemény szerint hangsúlyozta: a kormány szándéka, hogy a kisebb településeken is minél szélesebb körben elérhetők legyenek a nagyvárosokban megszokott, korszerű pénzügyi szolgáltatások, ezzel erősödjön a vidék pénzügyi infrastruktúrája, és ebben fontos szerepe van a Magyar Postának.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója kiemelte: a klasszikus postai szolgáltatások iránti igény csökkenése miatt a posta célja, hogy a pénzügyi szolgáltatások erősítésével kompenzálja kieső árbevételét.