Befejeződött a fővárosi Allee Bevásárlóközpont csaknem 18 millió euróba kerülő felújítása, amelyet a központ üzemeltetője, a Multi Corporation önerőből finanszírozott.

Az Allianz Real Estate és a CBRE IM által képviselt Allianz intézményi befektetők tulajdonában álló Allee korszerűsítése 2020-ban kezdődött, és a munkálatok a koronavírus-járvány alatt sem szüneteltek.

Az átépítéssel zöldebbé is vált az Allee: az épület közösségi tereiben a világítást energiahatékony LED-lámpákra cserélték, az üvegtetőn hőszigetelő fóliát helyeztek el, jelenleg pedig egy 710 négyzetméteres napelem park telepítése zajlik. Energiatakarékossá tették a teljes légkondicionáló rendszert is, ami az energiafogyasztást jelentősen csökkenti.

Kiemelték, hogy a beruházás hatására a létesítmény éves energiafogyasztása 1,8 millió kilowattórával, a szén-dioxid-kibocsátása pedig a becslések szerint mintegy 660 tonnával csökken.

Ugyanakkor jelezték, az Allee Bevásárlóközpont 2019 óta kizárólag megújuló forrásokból származó villamos energiát használ.

A technikai átalakítások mellett jelentősen nőttek a zöld felületek is, példaként a bevásárlóközpont Kőrösy József sétány felőli bejárata mellett található, 17 méter magas, 65 négyzetméter felületű, élő, virágos és örökzöld növényekből épített növényfalat említették. Az innovatív zöld fal oxigént termel, megköti a szén-dioxidot, felfogja a port és környezetében jelentősen képes növelni a páratartalmat, ezzel hűti a levegőt.

A XI. kerületben található Allee Bevásárlóközpont több mint 160 üzletnek, egy 13 termes multiplex mozinak, éttermeknek, irodáknak, és egy fitnesz teremnek biztosít helyet, a bevásárlóközpont felújított mélygarázsában 1200 parkolóhely van.

A multifunkcionális komplexum látogatóinak száma meghaladja az évi 13 milliót.

(Forrás: MTI)