Jellemzően november első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.

A jegybank még tavasszal 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű pert a fogyasztók nevében és javára – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális műsorában hétfőn.

A kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa: tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételeinek (ászf) egyes előírásai, illetve a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításainak egyes részei. A perek a forintalapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseket érintően indultak.

Már csak egy bírósági ügy van felfüggesztve, az összes többi pert jogerősen megnyerte az MNB, ami azt jelenti, hogy ezeknek a bankoknak is el kell számolniuk a fogyasztókkal. A legutóbbi pernyertességről szóló értesítést múlt pénteken kapta a jegybank, ez a Sopron Bankot érinti. Ez utóbbi esetében december első felében várható az elszámolólevél, mivel a pernyertességtől számítva 60 nap az elszámolás határideje.

Azoknál a pénzügyi intézményeknél, illetve kölcsönszerződéseknél, amelyeket érintően nem volt per, szeptember 30-ig már megkapták a fogyasztók az elszámolási értesítőt.