Európa még az Egyesült Királysággal együtt is egy kis kontinens – hangsúlyozta Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottságának elnöke.

Az Egyesült Királyság uniós tagságáról szóló népszavazásról tárgyalt az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottságának tagjaiból álló delegáció Londonban hétfőn és kedden. A képviselők brit miniszterekkel, képviselőkkel és civil szervezetek tagjaival találkoztak. A parlament sajtósai Danuta Hübnert (néppárti, lengyel), a szakbizottság elnökét kérdezték a tárgyalások tapasztalatairól.

– Az Egyesült Királyság és az Európai Unió tárgyalásokat folytatnak, majd az ország népszavazáson dönt a tagságáról. Mik a tapasztalatai a londoni látogatás kapcsán?

– A látogatás fő előnye az volt, hogy a közigazgatásban dolgozókkal és politikusokkal is találkoztunk. Nem a tárgyalások témája a legfontosabb, a probléma sokkal mélyebben gyökerezik. Úgy látom, hogy a britek keresik az identitásukat, keresik a helyüket Európán belül.
Azok, akik az EU-ból történő kilépésért kampányolnak, azt mondják, hogy a tárgyalások kimenetele nem számít. Mindegy mi lesz az eredmény, ők ellenezni fogják az EU-tagságot. A munkáspárt képviselőitől pedig azt hallottuk, hogy bármi is lesz a tárgyalások eredménye, ők a tagság mellett szavaznak. Ebből is látszik, mennyire megosztó a kérdés és mennyire megosztott a társadalom.
A kérdés az, hogy milyen mértékben befolyásolja a tárgyalások eredménye a népszavazást. Ezt azért is fontos tudnunk, mert ha engedményeket adunk, annak ára van.
Számos tárgyaláson túl vagyunk már és mindig mindenre találtunk megoldást, most is fogunk.

– A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy szoros lesz a népszavazás eredménye. Mit gondol, mi fog dönteni?

– Európában és az egész világon a legnagyobb kérdés most a biztonsági helyzet, így ez például befolyásolhatja az eredményt. A tárgyalások során világos volt, hogy a biztonság lesz az első számú kérdés, nem a gazdaság. Nagyon kritikusak azzal kapcsolatban, ahogy a migrációt és a menekültválságot kezeljük.
Meglepődtünk rajta, milyen negatívan tekintenek Európára. A biztonság, a terrorizmus és a menekültválság problémájáról tudjuk, hogy az országok egyedül nem tudják megoldani. Még együtt is csak úgy, ha megfelelő együttérzést mutatunk.

– Milyen szerepet játszik az Európai Parlament a tárgyalások során?

– A parlament törvényesen és teljes mértékben részt vesz a folyamatban. A végső és legfontosabb szerepe azonban, hogy jóváhagyja majd az eredményt.
Azt szeretnénk, hogy EU-tagok maradjanak. Az elejétől világossá tettük, hogy azzal senki sem nyer, ha az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. Ezért nagyon határozott az üzenetünk. Azt szeretnénk, ha velünk maradnának, de rajtuk áll, hogy döntenek. Fontos, hogy hosszú távon gondolkodjanak és nézzenek körül, mi folyik ma a világban. Nem jobb egy nagyobb, egységesebb Európa részeként? Európa még az Egyesült Királysággal együtt is egy kis kontinens.