Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén, az év bankára elismerést pedig Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapta.
A versenyre, amelyen 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok, 14 pénzintézettől 75 pályázat érkezett. Az értékelésnél a hangsúly, mint minden évben, a lakossági szolgáltatásokon volt, azon belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése volt a fő cél. A pályázatokat 9 különálló szakzsűri értékelte.
Az év bankja elismerés pontozásakor a zsűri figyelembe vette a többi kategóriában nyújtott teljesítményt is, így a legrangosabb cím nem csupán az üzleti eredményt tükrözi. Az OTP Bank kapta az első helyezettnek járó oklevelet az év mobil- és online-banki eszköze kategóriában is. Mint írták, májustól Magyarországon elsőként az OTP SmartBankban érhető el az ApplePay szolgáltatás, augusztustól pedig számlafizetést leegyszerűsítő, SmartBankon keresztüli QR-kódos postai csekkbefizetésre is van lehetőség.
Az év bankára címmel, amelyet Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapott a bankszakma elismerését tudhatja magáénak, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják maguk közül.
Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában idén két díjat is átadtak. A MagNet Bank 2019-ben megkapta az év társadalmilag felelős bankja örökös díját, amelyet a kategóriában korábbi évek során nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján ítéltek neki oda. Az első helyen idén a Budapest Bank végzett, amely a kezdetektől aktívan részt vesz a Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztési programban, 2010-ben pedig létrehozta a Dobbantó Programot, amivel a nők pénzügyi ismereteinek bővítését és a vállalkozói ismeretek és készségek fejlesztését tűzte ki célul.
Az év fenntartható bankja címet a MagNet Bank nyerte el. A MagNet 2019-ben mind a 40 ezer ügyfelének ültet egy-egy fát, új tölgyerdőt telepít a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, Ócsán. Emellett fenntartható célokra helyez ki hitelt. Ügyfelei meghatározhatják, hogy milyen hitelcélt szolgáljanak megtakarításaik, mely társadalmi vagy környezeti ügyet segítsék a banki nyereség rájuk eső 10 százalékával és bankkártya-költéseikkel, a bank pedig kiszámolja és transzparensen megmutatja a döntéseikkel gyakorolt egyéni hatásukat.
(Forrás: MTI, fotó: Kovács Attila)