A Nógrád, Pest, Tolna, illetve Heves és Békés megyében élők több mint 50 százaléka más régiókban működő társaságokhoz adták be álláspályázataikat, a legtöbben a fővárosban meghirdetett munkakörök iránt érdeklődtek – derül ki a Profession.hu saját adatbázisán alapuló elemzéséből.

A cég közleménye szerint Magyarországon Budapest a legnagyobb „tehetségmágnes”, emellett azonban egy másik irány is körvonalazódik, amely szerint már nem csak a fővárosba, hanem onnan kifelé is áramlik a munkaerő, számukra Pest és Fejér megye, Ausztria közelsége miatt pedig Győr-Moson-Sopron megye a legvonzóbb célpont.

Országos szinten a legnagyobb mobilitási hajlandóság a szakmunkát, a fizikai segédmunkát és a betanított munkát végzők körében tapasztalható, 34-39 százalékuk jelentkezett lakóhelyüktől távol eső megyékben meghirdetett állásokra.

Kiemelték, mindezzel párhuzamosan viszont csökkent a magyar munkaerő nemzetközi mobilitási hajlandósága, ugyanis a Profession.hu és a BCG 2018-as közös felmérése szerint a megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen vállalna munkát külföldön, 2014-ben ez arány azonban még 58 százalék volt. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a legfiatalabb, 20 év alatti magyar válaszadók mobilitási hajlandósága (66 százalék) még mindig jóval magasabb, mint a globális átlag (57 százalék).

(Forrás: MTI)