Hivatalosan is elkelt a Kapuvári Hús Zrt., a kapuvári önkormányzat a napokban írta alá az adásvételi szerződést. A település a társaság telephelyét vásárolta meg, ezzel végére ért a 2012 óta tartó felszámolási eljárás.

Sikeresen lezárult a Kapuvári Hús Zrt. felszámolása, miután a kapuvári önkormányzat a napokban mintegy 120 millió forintért megvásárolta a társaság telephelyét – tudta meg a Magyar Idők.

Kovács Csaba, a húsüzem felszámolását felügyelő Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a településvezető kedden írta alá az adásvételi szerződést, az önkormányzatnak harminc napja van a vételár kifizetésére, ezt követően kerül sor a birtokba adásra.

Az ügyvezető szerint a felszámolóbiztosnak már csak a zárómérleget kell elkészítenie és benyújtania a bíróságnak. Azt, hogy mit kezd majd a város a területtel, egyelőre nem sikerült megtudni.

A húsüzem egyébként több mint 3,5 hektáros területen működött, az üzem értékét korábban 541,8 millió forintra becsülték, a gépek és berendezések 266 millió forintot értek. A húsipari cég vagyonelemeit összesen tíz körben hirdette meg a felszámoló.

Az adóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a húsüzem tartozása meghaladta a 10 milliárd forintot, ebből mintegy 2,9 milliárd forint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) illeti. A társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak a pénzügyi nyomozók különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával, miután a cég felszámolóbiztosa felmentette a NAV-ot az adótitok megtartásának kötelezettsége alól.

Az akkori tájékoztatás szerint a Kapuvári Hús 18 alkalommal kért fizetési könnyítést az adóhivataltól, a hátralékát azonban a méltányos fizetési feltételek ellenére sem rendezte.

A felszámoló pályázatkiírásáról itt olvashatja a KamaraOnline cikkét.