A korai fázisú innovációk támogatására az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt. 1,5 milliárd forintos tőkével induló befektetőcéget hoz létre.

A két intézmény együttműködése hozzásegítheti az inkubáción már átesett vagy arra nem szoruló, magyarországi székhelyű vagy az ideköltözést vállaló régiós startup-vállalkozásokat a gyors növekedéshez, alkalmassá téve őket egy következő körös befektetésre a Széchenyi Alapok vagy más piaci befektető által.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elmondta a létrehozandó kockázati tőketársaság számíthat az egyetemen működő laboratóriumok és műszaki csapatok – így például a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ, illetve az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ – által nyújtott és a startupok számára is elérhető szolgáltatásokra. Lehetőség nyílik egyebek mellett prototípusok előállítására és tesztelésére, ipari partnerek bevonására, az egyetem szellemi tulajdonnal kapcsolatos kompetenciájának és kapcsolatrendszerének kiaknázására.

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte, az egyetemeken felhalmozott tudásvagyon és nemzetközi tudományos kapcsolatrendszer hasznosítása és az egyetemi innovációs ökoszisztéma dinamikus fejlesztése nemzetstratégiai szempontból is kiemelt jelentőségű.

Ugyanakkor a mostani megállapodás és az egyetemmel közös társaság létrehozása csak az első lépése a sokkal nagyobb jelentőségű távlati célok megvalósításának. A kezdeményezést mindenképpen nemzetközi szintre szeretnék vinni – fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)