A Perzsa- (Arab)-öböl országai nagy lehetőségeket tartogatnak a technológiaorientált magyar vállalatok számára, ezért a kormány minden eszközzel támogatja térségbeli beruházásaikat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ománban, Maszkatban.

A tárcavezető ománi kollégájával, Sayyid Badr bin Hamad bin Hamood Albusaidivel közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a magyar gazdaság sikeresen állt ellen az elmúlt két év válságának, ami jó alapot teremt a gazdaság dimenzióváltására. Ehhez szerinte arra van szükség, hogy a magyar cégek a nemzetközi piacokon is terjeszkedni tudjanak, és a külföldön szerzett profitjuk hozzájáruljon a hazai gazdaság sikeréhez. Omán ebből a szempontból jó célpontnak bizonyult – szögezte le.

Mint mondta, a partnerség gerincét jelenleg a Mol Nyrt. és a helyi olajtársaság stratégiai együttműködése adja. Egyes magyar vállalatok azonban a kormány támogatásával készek részt venni például a megújuló energiaszektor kiépítésében is, követve a globális energiaágazat innovatívabbá válását.

Szijjáró Péter közölte: maszkati útjára 24 cég képviselője kísérte el, és a nap folyamán megállapodás született arról, hogy egy magyar vállalat mintegy tízmillió euró értékben napelemparkot létesít a közel-keleti országban. Emellett arról is beszámolt, hogy a két ország beruházásvédelmi egyezményt írt alá, a magyar Eximbank pedig 56 millió dolláros hitelkeretet nyitott, így megteremtették a további beruházások jogi és pénzügyi alapját.

Sayyid Badr bin Hamad bin Hamood Albusaidi a két ország közötti együttműködést méltatta, s aláhúzta, hogy ez jó alapot biztosít a kapcsolatok kiterjesztéséhez. Tájékoztatása szerint a mostani tárgyalások során számos lehetséges új együttműködési területet azonosítottak. Példaként a légiközlekedést és a közös kihívások kezelését említette.

(Forrás: MTI/KKM)