Kihirdették az MVM Edison startup verseny idei győzteseit; az innovatív kezdeményezéseket ötlet és érett (scale up) fázis kategóriákban díjazták.

Az ötlet fázisban a Diverzum diákokat és márkákat összekötő platformja állt a dobogó legfelső fokára, második az automatizált otthoni kertészetet megvalósító MikroKert, a bronzérmes pedig az okos hulladékkezelésre ösztönző GreenMap csapata lett.

Az érett fázisú fejlesztések között az első helyezést a városnézést új szintre emelő szabadulószoba-alkalmazás, a CityRoom érte el, második a fiataloknak ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelyt létrehozó RoboKaland, és harmadik az elektromos autók számára töltés-asszisztencia szolgáltatást biztosító Green Assistance csapata lett.

A versenyt 2016-ban szervezték meg először, azóta minden évben megtartották; eddig összesen csaknem félezer pályázat érkezett, 59 döntőst mentoráltak és 16 csapat került a nyertesek közé. Idén 186 pályázat érkezett be a vállalathoz.

A szervezők olyan ötleteket díjaztak, amelyek valós problémákra kínálnak megoldásokat, miközben hatékonyabbá teszik az energetikai szektor működését – írták.

Az érett és az ötlet fázis első helyezettjei 5 millió forintos fődíjat kaptak, a második és harmadik helyezettek pedig 3, illetve 1 millió forintot nyertek.

(Forrás: MTI)