A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Budapesti Értéktőzsde Zrt. felett.

Röviddel a versenyhivatal bejelentését követően az MNB megerősítette, hogy nemsokára megtörténik a tranzakció zárása, és a december 16-i rendkívüli közgyűlésén átveszi a tőzsde irányítását.

A GVH döntése szerint kizárható a kedvezőtlen versenyhatás a tranzakció engedélyezését követően, mivel az MNB-nek sajátos közérdekű feladatai miatt nincs objektív érdekeltsége a BÉT és a KELER-csoport közötti jelenlegi kapcsolat piactorzító megváltoztatásában.

A GVH megállapította, hogy a BÉT és a KELER-csoport természetes monopólium jelleggel, kizárólagosan végzi az egymáshoz kapcsolódó tevékenységeit, így nem lehet versenytársuk. A KELER-csoportnak diszkriminációmentesen kell nyújtania szolgáltatásait a jogszabály alapján, ez is alátámasztja, hogy kizárható a kedvezőtlen versenyhatás.

Az összefonódás hatásainak értékelésekor a versenyhivatal megállapította azt is, hogy az MNB-csoportnak, a BÉT-nek és a KELER-csoportnak nincs azonos tevékenysége, ugyanakkor vizsgálta, hogy a BÉT és a KELER-csoport közötti, a – mostani összefonódás nélkül is – fennálló kapcsolódásokban bekövetkezhet-e a versenyre káros változás abból adódóan, hogy a KELER-csoport és a BÉT egy vállalkozáscsoportba, az MNB-csoportba került.

A BÉT meghatározó tulajdonosaként a jegybank számos olyan stratégiai újítás bevezetésére készül, amelyek a hazai tőkepiac fejlesztését szolgálják, és amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a hazai tőzsdei kibocsátók és befektetők számára. E stratégia, illetve a Budapesti Értéktőzsde működésének átalakítása eredményeként egy egészségesebb szerkezetű pénzügyi rendszer jöhet létre az országban, amely hatékonyabb módon szolgálja a gazdasági növekedést – hangsúlyozta közleményében az MNB.

November 24-én jelentették be, hogy az MNB több mint 75 százalékos tulajdonosa lett a Budapesti Értéktőzsdének, miután megvásárolta a Wiener Börse leánycége, a CEESEG AG és az Österreichische Kontrollbank összesen 68,8 százalékos részesedését. A vásárlás előtt az MNB a BÉT részvényeinek 6,95 százalékát birtokolta.

A BÉT új elnöke, Nagy Márton, az MNB alelnöke vezérigazgatója pedig Végh Richárd, az MNB tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója lesz.