Csütörtöktől reklámmentesen sugározza műsorát a közmédia gyermekcsatornája, az M2 – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.

Ezzel is meg kívánják óvni a gyermekeket az esetleges káros hatásoktól, a szülőket a kényszerű vásárlásoktól. Biztosítják, hogy a szülők teljes lelki nyugalommal hagyhassák a gyerekeiket a képernyő előtt – mondta Vaszily Miklós csütörtökön az M1 csatornán.

Az M2 a gyermekműsorokat sugárzó adók között piacvezetőnek számít a 12 évesnél fiatalabb korosztály körében. Ez is bizonyítja, hogy helyes volt a közmédiának a tematikus csatornák létrehozására irányuló stratégiája, amelyek között az első volt az M2 – tette hozzá.

A reklámmentessé tételről azt mondta: a gyermekek szeretik, kedvelik a csatornát. Ezért felvetődött: mennyire etikus üzletileg kihasználni ezt, illetve milyen mértékben kell tekintettel lenni a közmédia által megfogalmazott értékekre, egy nevelő és erőszakmentes műsorfolyam kialakítására.

Ebben a helyzetben úgy döntöttek, hogy semmilyen kompromisszumot nem kötnek az üzleti kihasználás javára.

Arról is szólt, hogy a jövőben saját gyártású műsorokkal színesítik a programot, Hetedhét kaland címmel indul egy műsor.

Ugyanakkor arra is ügyelnek, hogy minél több európai és persze magyar – főleg edukatív tartalom jelenjen meg a képernyőn. A gyermekek ugyanis kifejezetten szeretik és igénylik a játékos tanulást – mondta Vaszily Miklós. (MTI)