Idén az ingatlanpiacon felértékelődnek az otthonteremtési támogatások, a Duna House előrejelzése szerint például a Babaváró támogatás elérhetősége nagyban befolyásolhatja a piaci keresletet főleg az első lakásvásárlást tervező fiatal családok körében.

Benedikt Károly, a társaság pr- és elemzési vezetője elmondta: tavaly tovább emelkedett az ügyfeleik által lakásvásárlása felvett Babaváró támogatások aránya, amely egyértelműen mutatja, hogy a családoknak egyre nagyobb szüksége van az otthonteremtéshez a 10 millió forintos kamatmentes hitelre.

Hozzátette, 2022-ben a Duna House cégcsoport adatai alapján a Babavárót felvevők 73 százaléka ingatlant vásárolt a pénzből, és ez az arány várhatóan idén is megmarad.

A 2022-es ingatlanárakat figyelembe véve, a Babaváró 10 millió forintja az ingatlanvásárlás átlagos összegének egyharmadát, egynegyedét fedezi, s ezért önerőre, illetve további támogatásra, piaci alapú hitelre is szüksége lehet még a családoknak.

A Duna House és Credipass ügyfelei körében végzett tavalyi első féléves felmérésből kiderül, hogy a benyújtott igénylések alapján a Babaváró legnépszerűbb felhasználási módja a lakásvásárlás volt, a hitelfelvevők 72,7 százaléka költötte erre a kapott kölcsönt. A meglévő ingatlanjuk felújítása, korszerűsítése, valamint bővítése céljából a családok 13,49 százaléka folyamodott a támogatásért, a harmadik legnépszerűbb pedig az egyéb kategória volt, az igénylők 5,84 százaléka nem nevezte meg pontosan, hogy mire szánja a szabadon felhasználható összeget. Az igénylők 95,6 százaléka a maximálisan felvehető összegre nyújtotta be kérelmét tavaly.

A Duna House előrejelzése szerint 2023-ban 90-110 ezer ingatlan cserélhet gazdát, a drágább és nehezebb finanszírozás miatt az ügyfeleknek nagyobb szüksége lesz a szakértői segítségre és várhatóan hosszabb értékesítési idővel kell majd számolniuk az eladóknak. A közvetítői piacon a nagyobb hálózatok térnyerését és a piaci szereplők tisztulását prognosztizálják a társaságnál.

(Forrás: MTI)