A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Khaled Sakr misszióvezető irányításával február 23-március 8. között folytatja le éves gazdaságpolitikai konzultációját Budapesten.

Az IMF Alapokmányának IV. cikkelye alapján a valutaalap valamennyi tagországról legalább évenkénti gyakorisággal készít gazdaságpolitikai értékelést. Az IMF Magyarországon tartózkodó delegációját hétfőn fogadta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A nemzetgazdasági miniszterrel azért találkoztak, hogy közösen értékeljék az utóbbi egy év magyar gazdaságpolitikai eredményeit, a 2017-2018-ra várható makrogazdasági fejleményeket, az államháztartás általános helyzetét, valamint a világgazdasági, régiós és a magyarországi gazdaság- és pénzügypolitikai kilátásokat. 

A delegáció tagjai magyarországi látogatásuk során találkoznak többek között az NGM és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékeseivel, valamint az állami és a pénzügyi szektor egyéb szereplővel is. A valutalap szakértői a következő két hónapban készítik el részletes jelentésüket, amit az IMF Igazgatótanácsa is megtárgyal majd. (MTI)