Az európai óraátállításról szóló nyilvános konzultáció előzetes eredményei szerint a válaszadók több mint háromnegyedének „nagyon negatív” vagy „negatív” tapasztalata van az évi kétszeri óraátállítással kapcsolatban.

Az Európai Bizottság által szervezett internetes konzultáció során, mely 2018. július 4-én indult és augusztus 16-án zárult le, a 28 tagállamból összesen 4,6 millióan válaszolták meg az online kérdőívet, ami rekord a Bizottság nyilvános konzultációinak történetében. Ez a lakosság számához viszonyítva kb. 0,9 százalékos részvételi arányt jelent európai uniós szinten. A magyarországi részvétel ennél alacsonyabb, hozzávetőleg 0,2 százalék volt.

Az előzetes eredmények azt jelzik, hogy a válaszadók több mint háromnegyedének (76 százalékának) „nagyon negatív” vagy „negatív” tapasztalata van az évi kétszeri óraátállítással kapcsolatban. A magyar válaszadók esetében ennél is nagyobb, kb. 85 százalék azok aránya, akik kedvezőtlen tapasztalatokról számoltak be.

Az előzetes eredményekből az is kiderül, hogy a válaszadók 84 százaléka a félévenkénti óraátállítás megszüntetését támogatja. A magyarok körében még nagyobb, 90 százalékos a félévenkénti óraátállítás elutasítottsága. A nyári időszámítás eltörlését a válaszadók különböző okokra – az egészségre gyakorolt kedvezőtlen hatásokra, a közúti balesetek számának növekedésére, illetve az energia-megtakarítás hiányára – hivatkozva szorgalmazzák.

A nyilvános konzultáció végső eredményeinek közzétételére a következő hetekben kerül majd sor. A Bizottság most javaslatot terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé a jelenlegi óraátállítási rendelkezések módosítása céljából.

Az Európai Bizottság sajtóközleménye itt olvasható.