Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak; a problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat – közölte a Budapest Airport.

A repülőtér-üzemeltető jelezte: a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból. Előfordul, hogy a fölhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll föl, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók.

Felhívják a figyelmet: indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra. A menetrendi változások a Budapest Airport honlapján is követhetők, az utasok viszont nem a reptér üzemeltetőjével, hanem a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.

A magyar főváros repülőterén jelenleg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várakozni – írták. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak. Parkolóhelyet érdemes előre foglalni, mert a nagyobb forgalomban nehezebb helyet találni – tették hozzá.

(Forrás: MTI)