Az érdekképviseletek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egyes szabályainak ésszerűbbé tételét, továbbá új adónem bevezetését, és az áfamentesség bevételi határának megemelését javasolják az MTI-nek küldött közleményeikben.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közleményében az új kata egyes részszabályainak ésszerűbbé tétele mellett az adónemből kiesők számára új adónemet javasol, valamint a szeptemberi határidő helyett január 1-jei bevezetést szorgalmaz. Megfontolásra javasolják, hogy az 50 ezer forintos havi adótétel mellett legyen 100 ezer forintos, választható adótétel a magasabb TB-ellátás érdekében, és hogy a katások eseti jelleggel üzleti ügyfeleket is kiszolgálhassanak.

A BKIK továbbá javasolja azt is, hogy a kormány kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Unióval a jelenleg 12 millió forintos alanyi áfamentesség felső határának 18 millió forintra emeléséről, hogy a megemelkedő kata határ ténylegesen kihasználható legyen.

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért érdekképviselet közleményében a kata kivezetésének átütemezését sürgeti, továbbá javasolja az atipikus foglalkoztatási formákra is alkalmazható rugalmas adózási módot.

Közleményében az IVSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyszerűsített adózás lehetőségének szűkítése a digitális munkaerő elvándorlását okozza. A szövetség az informatikai szakemberek tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében új adónemet javasol a kata átalakítása kapcsán.

Az IVSZ szerint szükség van egy olyan adónemre is, amely egyszerű szabályok mentén stabil és kiszámítható, alacsony belépési küszöb mellett támogatja az atipikus munkavégzést.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a kata módosításáról szóló törvényjavaslatot, és további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. Ez magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) enyhítést kér a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) nem magánszemélyeknek történő számlázást tiltó szabálya alól.

A MOK azt írta, a kataszabályok átmenet nélküli átalakítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek megszervezését, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és a kórházi osztályokon. Ezért a kamara azt kéri, hogy az egészségügy ígért átalakításáig az egészségügyi dolgozók mentesüljenek a nem magánszemélyeknek számlázást tiltó passzus alól.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is azt kéri, hogy a fő- és mellékállásban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozók mentesüljenek a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) nem magánszemélyeknek történő számlázást tiltó szabálya alól.

A szakmai szervezet szerdán a közösségi oldalán azt írta, a kata-törvény módosítása megváltoztatja a vállalkozóként dolgozó egészségügyi szakdolgozók lehetőségeit. A kamara a törvénymódosítással kapcsolatos álláspontját eljuttatta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak.

A MESZK jelezte, a kamara nem rendelkezik pontos adatokkal a kata hatálya alá tartozó, vállalkozóként egészségügyi szolgáltatást nyújtó tagjai létszámáról, azonban a hozzájuk érkezett jelzések alapján a módosítás további ellátásszervezési nehézséget okoz.

A kormány százezreket lehetetlenít el, és dönt nyomorba a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosításával – közölte az MTI-vel a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).

A szervezet szerint a változtatás „kvázi megszüntetést” jelent, a kormány „kivégzi” az adóformát a törvényjavaslat elfogadásával. Súlyos veszélyként említették például a feketegazdaság növekedését, de a munkaerőhiány sem csökken, a katások ugyanis nem a hiányszakmákat fogják választani – írták.

A VDSZ úgy véli, hogy a „vállalkozói tönkretétel” helyett az adózói társadalom tűrőképességének megfelelő módosításokra van szükség, és nem tartják kizártnak, hogy össze kell hívni a Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF). A szövetség partnerséget ajánl minden katás munkavállalónak és kényszervállalkozónak, hogy közösen keressék meg a tiltakozás minden lehetséges formáját, a kormányt pedig felszólítják a javaslat átdolgozására.

(Forrás: MTI)