Minden jóból képes rosszat csinálni az ember, amit aztán már sokkal nehezebb újra jóvá tenni. A Roszatom így járt a tanzániai elefántokkal.

A Roszatom (a Paks 2 bővítésben érdekelt Orosz Állami Atomenergetikai Vállalatcsoport) önös érdekekből, profitjának növelését szem előtt tartva Tanzániában korábban megközelíthetetlen tájakon is utat épített, hogy könnyebben megközelíthesse az uránlelőhelyeket. Az uránbányászat az afrikai országban igencsak kifizetődő az oroszoknak, Tanzánia is profitál a bizniszből, s lám még utakat is kapott.

A baj csupán annyi, hogy az orvvadászok éltek a lehetőséggel, az elefántok lemészárlása és az agyarak profi lefűrészelése után az új utakon könnyebben el tudtak tűnni a portékával. Tanzánia hivatalosan persze nem fejezte ki rosszallását, de néhány vacsora elég volt ahhoz, hogy a Roszatom főnökeit rávegyék: fektessenek be az orvvadászok elleni harcba.

Az oroszok nem kevés pénzért figyelőrendszert építettek ki, drónokat vetettek be, sőt, még néhány helikoptert is vásároltak tanzániai barátaiknak, mondván, legyen minél hatékonyabb a küzdelem. Az lett. A Roszatom elnöke, Szergej Kirijenko büszkén jelentette be, hogy az ország nemzeti parkjaiban ismét több az elefánt, 2013 óta 13 ezerről 15 ezerre nőt a számuk. Nem mellesleg jóval több tilosban lövöldözőt fogtak el, mint néhány évvel korábban.

Kirijenko minderről Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórumon beszélt, ahol olyan „apróságok” kerültek szóba, mint az orosz Távol-Kelet gigantikus, 50 milliárd dolláros fejlesztési terve. Az újságírók valahogy mégis az elefántmentést tálalták a vezető hírek között.

Innen már csak egy lépés, s az elefántok után többet fektetnek majd be az éhezők, a nyomorgók, a földönfutók és menekültek megsegítésébe. Mondjuk, a Roszatomon kívül akad még néhány szuper gazdag multi, amelyiknek futna erre is a nyereségéből. Persze tudjuk, nem ezen múlik…

Szerdahelyi Csaba