Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb tömegvérengzésévé vált az orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett támadás. A hatóságok ötven halálos áldozatra bukkantak és ötvenhárom embert ápolnak a kórházakban.

Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot követelő támadás elkövetője helyi idő szerint vasárnap hajnali kettőkor kezdett lövöldözni a Pulse nevű éjszakai szórakozóhelyen, amely Orlandó egyik ismert melegbárja. A szórakozóhelyen szolgálatot teljesítő rendőr azonnal használta a fegyverét, de nem sikerült leterítenie a férfit, aki a tűzharc után túszokat állított sorba és “megkezdte” a tömegmészárlást. A rendőrség elit rohamosztaga reggel ötkor lépett közbe, és hat óra előtt pár perccel jelentette, hogy a tömegmészárlásnak vége, a merénylőt agyonlőtték.

Biztonsági őrként dolgozott a támadó

Omar Mateen 2007 óta a világ legnagyobb biztonsági cégének számító G4S-nél állt alkalmazásban. A 29 éves Mateen biztonsági őrként dolgozott, és hivatalból hordott magánál fegyvert, de a múlt héten két további fegyvert is vásárolt magának legálisan. Rendőrségi források szerint a merénylőnél a mészárlás helyszínén egy félautomata géppisztolyt és egy kézifegyert is találtak. (Floridában az Egyesült Államok egyik legmegengedőbb törvénye van életben: a fegyvervásárláshoz nem kell engedély, csak regisztráltatni kell az adott fegyvert.)

Omar Mateen afgán szülők gyermekeként New York-ban született. Apja egy korábbi afgán tisztségviselő állítása szerint többször is szerepelt egy erősen Amerika-ellenes, a tálibokkal szimpatizáló televízió beszélgetős műsorában. Az elkövető apja az NBC televízióban azt nyilatkozta, hogy a fia nem volt vallásos, és cselekedetét a homofóbia motiválhatta. Elmesélt egy történetet, miszerint Omar teljesen kikelt magából, amikor egyszer az utcán meglátott egy csókolózó meleg párt.

Volt felesége szerint erőszakos és instabil volt

A merénylő természetéről ellentmondásos információk láttak napvilágot. Az orlandói mecset imámja úgy nyilatkozott a szertartásokon rendszeresen a kisfiával részt vevő férfiról, hogy csendes és békés embernek tűnt, aki nem barátkozott senkivel az imákat követően. Sitora Yusufiy, Mateen volt felesége azt mondta, a férfi érzelmileg és mentálisan instabil volt, erőszakos természetű, ugyanakkor rendőr szeretett volna lenni. Az asszony a CNN amerikai hírtelevízióban úgy nyilatkozott, a négy hónapig tartó viharos házasságból családtagjai “mentették ki”. 

Ron Hooker, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) floridai regionális vezetője azt mondta, munkatársai 2013-ban és 2014-ben kihallgatták a férfit. Első alkalommal munkatársai jelentették be a rendőrségen, mert a munkahelyén radikálisnak ítélt kijelentéseket tett. Az FBI azonban nem talált arra utaló nyomot, hogy Mateennak kapcsolatai lettek volna dzsihadista terrorszervezetekkel. Egy évvel később arról faggatták, hogy ismerte-e Moner Mohammed Abusalhát, azt az amerikai öngyilkos merénylőt, aki 2014-ben egy robbanóanyagokkal megrakott teherautóval nekihajtott az egyik kormányzati épületnek Szíriában. Kiderült, hogy Mateen és Abusalha ugyan ismerte egymást, de csak futólag, és semmiféle kapcsolat nem volt köztük. Az FBI nem tartotta megfigyelés alatt Mateent.

Nincs magyar az áldozatok között

Az eddigi információk alapján a halálos áldozatok között nincsenek magyarok – mondta helyi idő szerint vasárnap az MTI-nek Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet. A magyar diplomáciai képviselet folyamatosan kapcsolatban áll a floridai és az orlandói hatóságokkal. Ez utóbbiak azt jelezték, hogy zajlik az áldozatok azonosítása, többet nem tudnak mondani – tette hozzá.

Barack Obama amerikai elnök terror- és gyűlöletcselekménynek minősítette a támadást, amely szerinte bármelyik amerikai városban megtörténhetett volna. “Szívszorító nap ez a meleg, biszexuális és transzneműek (LGBT) közösségének” – fogalmazott. Maga az elnök is megjegyezte, amit korábban Orlando polgármestere már megfogalmazott: a támadás az amerikai történelem legsúlyosabb tömegmészárlása volt. 

Obama kitért a fegyvervásárlás, és -tartás szigorítására és korlátozására vonatkozó javaslatára, s emlékeztetett, hogy a kongresszus mindeddig megakadályozta az általa javasolt szigorítások törvénybe foglalását. Elnöksége egyik nagy kudarcának nevezte, hogy még nem született meg ez a törvény. “El kell már döntenünk, hogy ilyen országot akarunk-e? De az is egyfajta döntés, ha aktívan nem csinálunk semmit sem” – fogalmazott Barack Obama.

Áder János részvéttáviratot küldött

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Barack Obama amerikai elnöknek az Orlandóban történt fegyveres támadás miatt. Az államfő részvéttáviratában azt írta: mély megrendüléssel fogadta a szomorú híreket a floridai Orlandóban történt kegyetlen fegyveres támadásról, amely számos ártatlan áldozatot követelt. “Engedje meg, hogy Magyarország népe és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. E nehéz órákban mindnyájukkal együtt érzünk, és szívből osztozunk nagy fájdalmukban. A merénylet sebesültjeinek mielőbbi gyógyulást kívánunk” – írta Áder János. (MTI)