Elfogadta az új egységes bértörvényt a bukaresti képviselőház szerdán. A közszférának 2018 januárjáig várnia kell az – eredetileg idén júliusra beígért – béremelésekre.

A parlamenti vita célegyenesében elfogadott előírás szerint a – következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos – béremelések januártól kezdődnek – írja a Krónika.

Az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne. Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást.

A parlamenti képviselők az év második felétől 5500 helyett több mint 13 lejes illetményben részesülnek.

A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken Romániában. A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) további adócsökkentések és jelentős közalkalmazotti béremelések ígéretével nyert választásokat tavaly decemberben.

A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján.

Becsléseik szerint ugyanis a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.

Viorel Ștefan pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az új bértörvényre van költségvetési fedezet.