Szükség van kamattámogatású hitelezési programra az agráriumban, hiszen az Európai Unió mezőgazdasági fejlesztésre fordítható forrásai ebben a fejlesztési ciklusban már gazdára találtak – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Az agárminiszter a Hungexpon, az Agromashexpo és Agrárgépshow szakkiállításon jelentette be, hogy új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.

Az eddigi pályázatokon látható volt, hogy jóval többen adták be igényüket, mint ahányan nyerni tudtak. Ebből is kiderül, hogy a mezőgazdaságban van beruházási szándék, és ezt a folyamatot támogatni kell, a gazdákat pedig segíteni. Mivel a mezőgazdasági technológia fejlődése rohamos tempóban halad, véglegesen lemarad az, aki nem ruház be.

El kell érni azt is, hogy a hozamnövekedés jövedelemnövekedéssel is járjon. A magyar agrártermelőknél jelenleg az egy hektáron megtermelt jövedelem az európai uniós gazdákétól elmarad, ezért is kellenek a technológiai beruházások.

(SZ)