Az ausztriai Destillatán, Közép-Európa legnagyobb párlatversenyén a magyar nemzeti győztes az Agárdi Pálinkafőzde lett.

Wolfgang Lukas, a versenyt rendező cég ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint összesen 119 főzde termékeit vizsgálták, Magyarországot 17 főzde képviselte. A versenyen 12 ország több mint ezer mintájáról mondtak véleményt a bírálók – tette hozzá Elisabeth Ellison-Kramer budapesti osztrák nagykövet.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kiemelte: az uniós eredetvédelem a pálinka és a törkölypálinka kizárólagos névhasználatán kívül számos termék esetében a földrajzi megjelölés védelmét is biztosítja, emellett a pálinka ma már hungarikumok közé is bekerült.

Az államtitkár elmondta: Magyarországon 2016-ban a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinka mennyisége mintegy 965 ezer hektoliterfok volt, 6 százalékkal több mint 2015-ben. Csökkent viszont a bérfőzött párlat 4 millió 757 ezer hektoliterfokról 4 millió 362 ezer hektoliterfokra.

Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde tulajdonosa arról beszélt, hogy a cég évente 20-25 ezer hektoliterfok pálinkát állít elő. A termékeik jelentős része belföldön fogy el, a kivitel 10 százalék alatti, 7-8 százalék. A cég árbevétele évi 300-400 millió forint. (MTI)