A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna, míg a nagy biztosítók között az Aegon nyerte „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat a Netrisk.hu közönségszavazásán.

A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.

A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos, míg a kis- és középbiztosítók körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkező társaságok kerültek. Mivel egy ügyfélnek több biztosítónál is lehet szerződése, a résztvevők több biztosítót is értékelhettek 1 és 5 közötti osztályzataikkal. A szavazás során a meglévő biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek specifikus értékelést is adhattak az érintett biztosítók működéséről, a kérdések ugyanis külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre egyaránt. Ezek mellett új elemként az adott biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették a válaszadók.

„Az ügyfelek az értékelt biztosítókat átlagosan 3,40-os értékre osztályozták, ezen belül a nagy biztosítók átlaga 3,41, míg a kisebbeké 3,32 volt – ismertette az eredményeket Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Természetesen van még tere a további fejlődésnek, de tény, hogy immár harmadik éve érezhetően és folyamatosan javulnak az osztályzatok. Két éve még 3,22 volt az átlag, ami tavaly már 3,35-re emelkedett, és ezt követte most egy további 5 századnyi javulás. Ezek alapján úgy véljük, hogy a biztosítási piac üzleti kultúrájában egyre nagyobb hangsúllyal jelenik meg az ügyfélközpontú szemlélet, megfelelve a Magyar Nemzeti Bank ez irányú törekvéseinek is.”

A válaszadók a legelégedettebbek az egyes biztosítók termékkínálatával (3,49), illetve az ügyfélszolgálatok teljesítményével voltak (3,47). Vélhetően az eleve negatív kontextusnak is köszönhető, hogy a kárrendezés folyamata kapta a legalacsonyabb osztályzatot (3,27), és hűséges ügyfelek pozitív megkülönböztetését is sokan hiányolják (3,28). Bár a felmérés a teljes biztosítási piacra nem reprezentatív, az elmúlt három évben beküldött közel 800 ezer  válasz mindenképpen hiteles, irányadó információt közvetít, melynek rá vonatkozó részleteit a Netrisk.hu valamennyi érintett biztosítóval megosztja az idei évben is.

A legnagyobb online biztosításközvetítő portál immár harmadik alkalommal rendezte meg Az Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazást. A tapasztalatok szerint az érintett biztosítók is komolyan vették és támogatták a kezdeményezést, hiszen számukra is kiemelten fontosak a fogyasztói visszajelzések. A szavazás során több társaság is kifejezetten javasolta ügyfeleinek a részvételt, és a kiemelt figyelem abban is megmutatkozott, hogy a díjazott biztosítók magas szintű vezetőikkel képviseltették magukat a hétfőn megtartott díjátadó eseményen.