Augusztus elsejétől életbe lép a Magyar élelmiszerkönyv módosítása, és ennek megfelelően már csak a magasabb hústartalommal készülő termékek kerülhetnek forgalomba.
A lapnak nyilatkozó iparági szereplők más-más stratégiát követve próbálnak megfelelni a szigorításnak. Egyes termékeknél a hústartalom emelésével módosítják a receptúrát, más készítményeknél – az eddigivel azonos minőség mellett – különböző fantázianevekkel kerülik ki a szigorítást – írja a Magyar Idők.
Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke, a Pick Szeged Zrt.-t magában foglaló Bonafarm-csoport pr- és vállalati kapcsolatok igazgatója a lapnak elmondta: az utóbbi esetben a gyártók termelési költségei ugyan nem emelkednek, viszont számítaniuk kell a vásárlóközönség értetlenkedésére. Vélhetőleg az áruházak saját márkás húskészítményeihez is drágábban juthatnak hozzá a fogyasztók – mondta.
Szerinte a legnagyobb hangsúlyt az importtermékek ellenőrzésére kell helyezni, hiszen a magyar szabályozás ezzel a módosítással a legszigorúbbak közé lépett az Európai Unión belül. A gyártók attól tartanak, hogy a drága és bonyolult ellenőrzés miatt a hatóságok nem tudják kiszűrni az előírásoknak nem megfelelő termékeket, ezzel pedig a tisztességes vállalkozások kerülhetnek versenyhátrányba. Bár a hazai húsipar szereplői korábban jelezték, hogy a módosítás nehéz helyzetbe hozza a vállalkozásokat, nem várható lazítás a szabályozásban. (MTI)