Átalakul a könyvvizsgálók közfelügyeleti rendszere, miután a parlament kedden megszavazta a könyvvizsgálókról szóló törvény módosítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az elfogadott módosítás több jogosultságot és végső felelősséget biztosít a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Hatóságnak a könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek nyilvántartása, továbbképzése, minőségellenőrzése, valamint a könyvvizsgálatra vonatkozó speciális szabályok, az úgynevezett könyvvizsgálati sztenderdek megalkotásának területén.

A közfelügyeleti rendszer legfőbb elemét, a minőségellenőrzést érintően is több hatáskört kapott a közfelügyeleti hatóság, hiszen a kamarai minőségellenőrzések másodfokú eljárásait ezentúl a hatóság folytatja le. A legtöbb cégnél az új rendszer a 2017. január 1-jétől induló üzleti évre vonatkozó könyvvizsgálatot érinti majd.

Az Országgyűlés döntött a könyvvizsgálók kötelező rotációjáról is. A hitelintézetek, biztosítók, befektetési vállalkozások és bizonyos alapkezelők nyolc évente kötelesek könyvvizsgálót váltani, míg a többi gazdálkodó – például a tőzsdén jegyzett vállalatok is – 10 évente. A kedden megszavazott jogszabály a 2014-ben elfogadott uniós könyvvizsgálati reformot építi be a magyar jogrendszerbe. A részletszabályokat két uniós jogszabály határozza meg, ezek átvétele 2016. június 17-ig minden tagállamnak kötelező – ismerteti az NGM közleménye.

Közölték továbbá, hogy az új szabályozással ezentúl Magyarország is tagja lesz ez európai szintű közfelügyeleti együttműködésnek. A tagállamok közfelügyeleti hatóságainak vezetői rendszeresen megosztják egymással az ellenőrzések tapasztalatait. Az együttműködés célja az egész Európai Unió gazdaságának fehérítése és átláthatóbbá tétele – áll a közleményben. (MTI)