A következő időszakban a magyar gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek nehéz nemzetközi körülmények között kell teljesíteniük – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományos éves üzleti eseményén, a 23. Vállalkozók Napján.

Hozzátette: cél a magyar gazdaság növekedésének fenntartása, ehhez meg kell védeni a munkahelyeket, a vállalkozásokat. A kormány a jövőben is meghozza azokat a gazdaságvédő intézkedéseket, amelyek segítik átvészelni a nehéz időszakot.

Remények szerint a kormány és a vállalkozások közös munkájával, megerősödve lehet majd kikerülni a háborús helyzet és a szankciók miatt előállt válságból is, éppen úgy, mint az előző kettőből – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály felidézte, hogy 2010-ben a kormány olyan helyzetben vette át az ország kormányzását, amikor a cégeket és a családokat növekvő adóterhek és devizaadósságok szorongatták. Az adócsökkentésekre, munkahelyteremtésre, gazdaságfehérítésre és a beruházásokra épülő gazdaságpolitikának köszönhetően az évtized végére a magyar gazdaság az uniós növekedési rangsor élére került.

A világjárvány utáni újraindítást követően a háború és a szankciók eredményeként korábban soha nem látott energiaválság bontakozott ki – mutatott rá a miniszter. Kiemelte: az ország válságállóságát mutatja, hogy a harmadik negyedévben a magyar gazdaság 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a foglalkoztatás továbbra is rekordszintű, a munkanélküliség az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.

Varga Mihály kifejtette, a stabilitást öt tényező erősíti: a magas arányú foglalkoztatottság és az alacsony munkanélküliség, a versenyképes adórendszer, vagyis az alacsony munkát és jövedelmet terhelő adók, a befektetéseket támogató kedvező üzleti környezet, az ország iránti befektetői bizalmat erősítő politikai stabilitás, valamint hogy megindult a mérlegalkalmazkodás a kialakult helyzethez, az elmúlt hónapokban javult a folyó fizetési mérleg és az államháztartás egyensúlya is.

A kormány a kis- és középvállalkozások támogatásával, gyármentő programmal, a rezsicsökkentés fenntartásával, a munkahelyvédelemmel, adókönnyítésekkel és hitelprogramokkal segíti a magyar családokat és vállalkozásokat – sorolta a pénzügyminiszter.

Az ünnepségen Eppel János, a VOSZ elnöke arról beszélt, hogy Demján Sándor, a VOSZ örökös elnöke 23 évvel ezelőtti kezdeményezésére indult el a Vállalkozók Napja, a vállalkozói szektor ünnepe.

Értékelése szerint a 2022-es év nem úgy alakult a vállalkozások számára, ahogy várták, mert abban bíztak, hogy a Covid-válság után nyugalom, konszolidáció és kiszámítható környezet következik. Ezzel szemben a szomszédos országban zajló háború okozta negatív tendencia – az energiaválság, az infláció, a kamatnövekedés – határozza meg alapvetően a jelenlegi vállalkozói, gazdasági feltételeket.

A VOSZ tevékenységéről szólva Eppel János elmondta, jövőre ünneplik 35. működési évüket. Az idén év elején elfogadott 5 éves stratégiájukban a magyar vállalkozások támogatását, segítését, a szolgáltatások erősítését jelölték meg célul az eddigi értékekre alapozva. Munkájukat párbeszédre, együttműködésre, konstruktív megoldások keresése alapozzák – fogalmazott a VOSZ elnöke.

A Vállalkozók Napján kitüntetéseket adott át Varga Mihály pénzügyminiszter, Eppel János és Lits József, a VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke.

Magyar Gazdaságért Díj elismerésben részesült Csík László, a Karinthy Kiadó Kft. tanácsadója, a VOSZ Ellenőrző Bizottsági tagja, Vad Sándor Mihály egyéni vállalkozó, autófényező mester, Varga Júlia Franciska, a KAVOSZ Zrt. értékesítési igazgatója, Visnyai Ildikó, a KAVOSZ Zrt. ügyvezető igazgatója.

A VOSZ elismerései közül Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat kapott Kirschner András, a Swiss Medical Services Egészségügyi Szolgáltató Kft. alapító-tulajdonosa, ügyvezetője, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke és Tomán Szabina, a Tomán Lifestyle Kft. tulajdonosa.

A 2022. Év Vállalkozója Díj kitüntetést huszonketten vehették át:

  • Balla Krisztián, Balla Euro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Nógrád megye
  • Bogdánovics Dóra Beatrix, Rose Ruhaipari és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Bács-Kiskun megye
  • Bődi Péter, Integrál Építő Zrt., vezérigazgató, Békés megye
  • Földi Miklós László, Földi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Zala megye
  • Gombos István, Gombos-Földgép Kft., ügyvezető igazgató, Komárom-Esztergom megye
  • Győrffy Attila, Celiqum Insulation Solutions Kft., tulajdonos-ügyvezető, Románia
  • Hajdu Sándor, KOHA-Steel Fémipari Bt., tulajdonos, Hajdú-Bihar megye
  • Hauber Csaba, Edeltech-Fém Kft., ügyvezető, Veszprém megye
  • Hoffer István, InterJNet Számítástechnikai Kft., tulajdonos, Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Horváth János, Lux H 84 Kft., tulajdonos-ügyvezető, Tolna megye
  • Horváth László Endre, Pharmatrans Hungary Kft., ügyvezető, Vas megye
  • Kovács Gábor, Pannónia Inferior Kft., tulajdonos, Baranya megye
  • Körmöczy Zsuzsanna, BRS Klíma és Gázcentrum Kft., ügyvezető igazgató, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • Mentes Zsolt, MENTAVILL Kft., tulajdonos-ügyvezető, Fejér megye
  • Németh Zoltán Gábor, „Németh-Gazdabolt” Kft., tulajdonos-ügyvezető, Somogy megye
  • Orha József, Orha Építő Kft., tulajdonos-ügyvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Osztafin Zsolt, Marshall Ablakgyár Kft., ügyvezető igazgató, Heves megye
  • Prohászka Andrea, Tutti Élelmiszeripari Kft., ügyvezető igazgató, Győr-Moson-Sopron megye
  • Rózsavölgyi János, SR-Hússzék Kereskedelmi Kft., ügyvezető igazgató, Budapest
  • Sajgó Sándor, CEMINVEST Cementipari Fővállalkozási Kft., Pest megye
  • Szakács Botond, Eco Tiny House, tulajdonos-ügyvezető, Románia
  • Vörös Ferenc, Genév-Solár Kft., ügyvezető igazgató, Csongrád-Csanád megye

(Forrás: VOSZ, MTI, fotó: Kovács Anikó)