A Budapest Design Week nyitóeseményeként adták át Budapesten a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat.

Idén 42. alkalommal adták át a Magyar Formatervezési Tanács szervezésében a Magyar Formatervezési Díjakat, a korábbi évekhez hasonlóan a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) finanszírozásával. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével – márciusban hirdette meg a legrangosabb hazai design elismerést.

A díj idei nyerteseit Harmati Hedvig textiltervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori iskolájának vezetője, a bírálóbizottság elnöke jelentette be. Mint a szakember kiemelte, az innováció sikerének elengedhetetlen feltétele az olyan design, amely keresi az összefüggéseket, aktív értékteremtés során használja az interdiszciplináris lehetőségeket és nem feledkezik meg a felhasználói szempontokról sem.

Termék kategóriában elismerésben részesült a Borsány Gábor, Gattyán György és Huszár Viktor Dénes által megtervezett Teq Lite multifunkcionális játékeszköz, a Lakos Dániel által megálmodott kényelmes és ergonomikus Tilt szék, valamint a Bay Zoltán tervei alapján készült, egyedi gyártású hangsugárzó, a Bay Audio Counterpoint 2.0.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkárságának megosztott különdíjával a Szilos András és Imrei Boglárka közös munkájából született CECC-díjtárgy 2021-et díjazták, az SZTNH különdíját Bartos Márton és Liszkai Tamás alkotása, a Voxeltek Flow digitális fogtechnikai rendszer nyerte el.

A terv kategória nyertese a hagyományos hinta és bölcső ötvözéséből létrejött Adamo babahinta, Oravecz András és Németh Ádám közös munkája lett, a különdíjat pedig Horváth Zsuzsanna Nornir faliórája kapta.

A vizuális kommunikáció kategóriát a Salt Communications Kft. munkája, a Budapesti Corvinus Egyetem arculatfejlesztése nyerte meg, amelyet Balogh Lőrinc, Burus Botond, Nagy István és Serflek Máté alkottak meg. Az Emmi kultúráért felelős államtitkárságának megosztott különdíjával a Mártonffy Melinda szerző, Bárdy Anna tervezőgrafikus és Schmal Fülöp fotográfus együttműködésében létrejött Franciaudvaros bérházak Budapesten című kötetet tüntették ki.

A diák kategória idei győztese Szalai Bálint, akinek itthon. című enteriőr tárgycsoportja a formai játékosság mellett a kézműves tradíció jellemzőit is magán viseli. Az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárságának különdíját Király Adrienn BObO alternatív babaházának ítélték oda.

A Magyar Formatervezési Tanács által alapított Design Management Díj több mint 10 éve ismer el olyan szervezeteket, amelyek stratégiájuk megalkotásában, operatív működésükben, termékeik, szolgáltatásaik kialakítása során a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is.

A designmenedzsment-szemléletet kiválóan alkalmazó szervezeteket kilenc főből álló szakmai zsűri választotta ki.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke emlékeztetett: a pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a design integrált alkalmazásának fontosságára és bemutassa eredményeit a szakmai közönség, a gazdasági élet szereplői és minden érdeklődő számára.

Mint bejelentette, az idei Design Management Díjat a Radnóti Miklós Színház nyerte el. A teátrum 2016-ban újította meg vizuális arculatát, amivel egy gyökeresen másfajta kommunikációs stratégia alapjait rakta le az intézmény akkori új vezetése. Az azóta is következetesen és tudatosan zajló fejlesztés mára már kiterjed a színház minden kommunikációs felületére – áll a méltatásban.

Az SZTNH szellemivagyon diagnózis különdíját idén a Györgytea Kft. kapta, amely a hagyományos, általában nem azonnal ható gyógynövények kultúráját terjeszti, nagy hangsúlyt fektetve a design szemléletre. Elismerő oklevéllel jutalmazták az Artmagazint mint a designmenedzsment kreatív példáját, az épületinformációs modellezéssel foglalkozó BuildEXT tervezőirodát és a Hard Body Hang saját testsúlyos edzésekre alkalmas köztéri sportpályáit is.

A díjazottak és a legkiemelkedőbb pályázók munkáit bemutató kiállítás péntektől október 17-ig várja a látogatókat a Budapest Design Week központi helyszínén, a Société Budapest rendezvényközpontban.

(Forrás: MTI, fotó: Balogh Zoltán)