A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara LXXIV. Ünnepi Küldöttgyűlésén a hagyományoknak megfelelően átadták a kamara éves elismeréseit. A Budapest Gazdaságáért nagydíjat Tarlós István főpolgármester kapta.

Nagy Elek, a BKIK elnöke a küldöttgyűlést köszöntő beszédében elmondta: Budapest kiemelt helyet foglal el a magyar gazdaságban: a vállalkozások jellemzően a fővárosban koncentrálódnak, és jelentős az olyan vállalkozások aránya is, amelyek termelésüket vidéken folytatják, de székhelyük Budapesten található. Ennek köszönhetően a magyar kamarai rendszerben kitüntetett szerepe van a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, amely nem csupán a lokális piacon működő vállalkozásokat támogatja, de rajtuk keresztül a magyar gazdaság egészére pozitív hatást gyakorolhat. A kamara több mint 150 éves, de virágzik, és célja, hogy segítse egy nagyon erős budapesti gazdaság kiépülését. Azok, akik a mai napon kitüntetést kapnak, mindannyian sokat tettek ezért a célért – fogalmazott az elnök.

Tarlós István főpolgármester felszólalásában gratulált a kamara tevékenységéhez, egyúttal személy szerint is köszöntötte a BKIK tiszteletbeli elnökét, Tóth Imrét, akivel még óbudai polgármesterként az első kerületi megállapodást megkötötte.

A nagydíj kapcsán elmondta: abban sokak munkája benne van. Hangsúlyozta a 2015-ben megalkotott első önálló fővárosi gazdaságstratégia jelentőségét, amelynek célja, hogy Budapest 2030-ra a régió vezető gazdasági térségévé váljon, és amelynek megvalósításában számos partner – köztük a BKIK is – együttműködik. A stratégia elfogadása óta eltelt időszakban általános gazdasági fejlődés tapasztalható a fővárosban, nő a foglalkoztatás, és lassan már a munkaerőhiány válik a fejlődés korlátjává. A kamarák szerepéről szólva kiemelte: a hiányszakmák képzésében mindenképpen érdemes megkérdezni a kamarákat, mert azok tömörítik az értéket teremtő üzletembereket, akik a munkaerő kérdéseiről érdemben tudnak nyilatkozni.

A főváros területfejlesztési koncepciójáról szólva a főpolgármester a tudás- és készségalapú gazdaság fejlesztését, a zöld gazdaság meggyökereztetését, valamint a turizmusban rejlő gazdasági lehetőségek kihasználását emelte ki. Utóbbi területet illetően hangsúlyozta: az arányosság és az életszerűség talaján kell maradni, de azt a határt még messze nem értük el, ahol a vendégforgalom gyarapodása már a lakók életminőségét veszélyeztetné.

Beszámolt azokról a díjakról, elismerésekről is, amelyeket Budapest az innovatív emberek számára fontos dimenziókban kapott, így például a Brüsszelben odaítélt Legjobb Európai Úti cél elismerésről, a The Economist rangsoráról, amelyen Budapest Kelet-Európa legélhetőbb fővárosának bizonyult, valamint a Startup Europe Awards A startupok számára legjobb közigazgatás díjáról is.

Az életminőség fejlesztése terén kiemelte, hogy közel 50 közterület újult meg az utóbbi években, míg a megélhetési költségek Prágánál és főleg Bécsnél alacsonyabbak. Hangsúlyozta, hogy Budapestet Európa hasonló súlyú városaihoz kell mérni, nem a vidéki városokhoz, hiszen az utóbbiak esetében bevált módszerek a méretkülönbségek okán nem feltétlenül alkalmazhatóak a fővárosban.

Budapest magas népességkoncentrációja minőségi humán erőforrást is jelent az innovatív gazdaság számára. Mivel azonban 2017-ben a régió GDP-je az uniós átlag 141 százaléka volt, a következő tervezési időszakban a kohéziós források átalakítása miatt még kevesebb forrás jut majd a fővárosra. Ezért még jobban figyelni kell majd a közvetlen brüsszeli forrásokra, valamint katalizálni szükséges a belső növekedést is. Az önkormányzatoknak még vállalkozásbarátabbá kell tenniük a tevékenységüket, az üzleti életet pedig nemzetközi kapcsolatrendszerükkel is támogatniuk szükséges. Ennek kapcsán kiemelte a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány tevékenységét, amely nem csak non-profit mikrohiteleket nyújt a kisvállalkozásoknak, hanem Be Smart versenyein és az általa szervezett delegációk révén több száz fővárosi startupnak nyújtott már nemzetközi megjelenési lehetőséget is, ezzel fontos szerepet töltve be a fővárosi platformok építésében.

A főpolgármester hangsúlyozta: továbbra is együttműködésre van szükség a fővárosi ökoszisztéma valamennyi szereplője között, hogy Budapest ne maradjon le a városok közötti versenyben.

Tarlós István beszédét követően került sor a 2019. évi kamarai díjak átadására. A díjazottak:

Főváros Gazdaságáért nagydíj

  • Tarlós István, Budapest Főváros főpolgármestere

Főváros Gazdaságáért díj

  • Szatmáry Kristóf, Szatmáry Kft.
  • Szabó András, Resonator Kft.

BKIK Életmű díj

  • Simó Gabriella, Stella Zrt.

Budapest Kerületeiért Emlékérem

  • Dr. György István, Budapest Főváros Kormányhivatala
  • Riz Levente polgármester, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal (posztumusz)
  • Baumholczer Tamás, Szívó Kft.

BKIK Emlékplakett

  • Rátkai Tamás, BÁV Faktor Pénzügyi ZRT
  • Németh Gergely, L2M Infrastruktúra Kft
  • Dr. Kardos Kázmér, Egyéni Vállalkozó
  • Csatádi János, Egyéni Vállalkozó
  • Király Dénes, King Elektro Szolg. és Ker. Kft.
  • Nagy Sándor, NAGY-CONTO 2000 BT
  • Lednyiczky Zsigmond, Stabil Tanácsadó Bt.
  • Hencz Vilmos, VILL-ANN Bt.
  • Kerékgyártó Gábor, Újbuda Smart 11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Kft.
  • Lőrincz Gergely, Újbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft
  • Lengyel Károly, Lengyel Károly Egyéni Vállalkozás
  • László Béla, „Auto-Szentmihály” Ker. és Szolg- Kft.

BKIK Oklevél

  • Klinkáné Kucsma Katalin, Power Euro Five Kft.
  • Rácz Zsuzsanna, Tiszta Víz Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.
  • Dömsödi Andrásné, Egyéni Vállalkozó
  • Füredi Attila, Füredi Attiláné egyéni vállalkozó
  • Balázs Ildikó, Auchan Magyarország Kft.
  • Révai András, Investment2000 Szervező és Pü. Tanácsadó Bt.
  • Mazár Ferenc, Egyéni Vállalkozó
  • Gáspár Péter Pál, GPP és Tsai Kft
  • Zsom Róbert, Zsombau Épületgépészeti Ker és Szolg Kft.
  • Bogdán Tibor, Bogdán és Társa Szolg. És Ker. Kft.
  • Cserháti Gabriella, Gabi Kristály Kft.
  • Lukács Krisztina
  • Imre Miklós, Invest-Marketing Szervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
  • Dr. Árva László, EURO-MIDI Kft.
  • Fogarasiné Frits Ildikó, FRI-GULA Bt.
  • Rigó Lajos, RI-CAR Autójavító és Szolgáltató Kft.
  • Dr. Szintayné Mányik Katalin, Dr. Szintayné Mányik Katalin Egyéni Vállalkozás

Aranymérleg díj

  • Bárdi László, Webmestercenter.hu Kft.
  • Sramkóné Kis Magdolna, Mesterlevél Szak-és Felnőttképzési Kft.
  • Tarjányi János, Autó Tarjányi Kft.
  • Bodzsár Frigyesné, VI-VII Kerületi Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

Az év kiváló tanácsadója

  • Baukovácz Krisztina, Xellum Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Aranykéz Plakett

  • Farkas Magdolna, Erzsébet Királyné SZKI.
  • Sikari Edina, Beauty Lounge Kft.
  • Torács Béla

Az ünnepi küldöttgyűlés sajtónyilvános részét lezáró beszédében Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke úgy vélekedett: a kamara – amely Kelet-Közép Európa legnagyobb köztestülete – a rendszerváltás utáni göröngyös időszakot maga mögött hagyva fejlődik és modernizálódik. Az előtte álló feladatokhoz az erő és a lendület is adott, céljainak elérése során pedig partnernek tekinti valamennyi történelmi kamarát Magyarországon és a Kárpát-medencében.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)