Jelentős a nemzetközi érdeklődés a Paks II beruházás iránt az Atomexpo 2018 nemzetközi konferencián és kiállításon Szocsiban, mivel a beruházás egyike azoknak a Roszatom-projekteknek, amelyet az Európai Unió területén valósít meg az orosz atomenergetikai cég, és amelyre speciális, szigorú követelmények vonatkoznak – mondta a Paksi Atomerőmű teljesítmény-fenntartásáért felelős államtitkár újságíróknak.

Aszódi Attila a legfontosabb feladatnak most a létesítési engedélykérelem összeállítását nevezte, amelyben le kell azt is írni, hogyan felel meg az atomerőmű az építésre vonatkozó szigorú európai uniós követelményeknek.

„Igazi nukleáris mérnöki munka zajlik, amely folyamatos tárgyalásokat igényel az érintettekkel” – jelentette ki az államtitkár, hangsúlyozva, azon dolgoznak, hogy ne legyen csúszás a beruházásban.

A konferencián a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló projekt megvalósításának támogatására szándéknyilatkozatot írt alá kedden Vagyim Tyitov, a Rosatom Central Europe igazgatója és Lenkei István, a Magyar Atomfórum Egyesület elnöke, aki egyben a Paks II. Zrt. vezérigazgatója is.

A szándéknyilatkozat szerint a felek törekednek arra, hogy a Paks II. Atomerőmű a legmagasabb műszaki színvonalon épüljön meg. A dokumentum tartalmazza azt is, hogy az együttműködés célja a tervezett magyar beszállítói hányad elérése, ennek érdekében a felek szakmai információkat cserélnek, a célcsoportot tájékoztatják az aktuális kérdésekről.

Lenkei István újságíróknak elmondta, a szándéknyilatkozat alapján a mintegy 40 tagvállalata érdekében lobbizó Magyar Atomfórum Egyesület együttműködik a Paks II. beruházás fővállalkozójával, a Roszatommal, hogy az atomfórumos cégek – nem kizárva másokat sem – első kézből értesüljenek az információkról, köztük a megjelenő tenderekről. Szakértői programokat szerveznek annak érdekében, hogy a cégeket helyzetbe hozzák, és alvállalkozóként bekapcsolódhassanak a Paks II. bővítési munkálataiba.

A paksi bővítés társadalmi kommunikációjának nemzetközi elismeréseként értékelte Lenkei István, hogy az első Atomexpo Díj pályázaton elismerte a zsűri az interaktív lakossági tájékoztató kamionprogramot, amely révén eddig 2009-től több mint 300 ezer emberhez jutott el az atomenergiáról, a Paksi Atomerőmű teljesítmény-fenntartó projektről az információ, a díj egyben biztatás, hogy folytassák a munkát.

A konferencián a már meglévő keretmegállapodás alapján szerződést írt alá kedden Jevgenyij Szalkov, a Rusatom Service vezérigazgatója és Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a műszaki tanácsadói tevékenységről és az alkatrészszállításról. (MTI)