Az alacsony munkanélküliség és a munkaerőhiány kedvező feltételeket teremt a nominális bérek dinamikus növekedéséhez, emiatt a termelékenység növelése kulcsfontosságú lesz a közeljövőben; az ezt szolgáló programok hatékonyságának ellenőrzésére az ÁSZ is kiemelt figyelmet fordít – mondta Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen.

Szomolai Csaba a rendezvényen bemutatott számvevőszéki elemzések eredményeit ismertetve rámutatott: a 2017-2019. közötti időszak dinamikus bérnövekedését a gazdaság termelékenységének alacsonyabb mértékű emelkedése kísérte. Az érintett időszakban az infláció mértéke ennek ellenére moderált maradt, amiben közrejátszott több egyedi és egyszeri intézkedés, például a gazdaság kifehérítése, a szocho-kulcs fokozatos csökkentése is.

Tanulságaként kiemelte, hogy az alacsony munkanélküliség és a munkaerőhiány a nominális bérek további dinamikus növekedéséhez vezethet. Az infláció emelkedésének kockázata mindenképpen csökken, ha a munka termelékenységének növekedése megközelíti a nominális bérek emelkedési ütemét. Ezért a munka termelékenységének fokozását szolgáló intézkedéseknek a versenyképesség javítása mellett az infláció féken tartása érdekében is nagy jelentősége lesz – mondta.

Az ÁSZ a versenyképességi támogatások keretrendszerének, indikátorainak és végrehajtásának is nagy figyelmet fog szentelni – jelezte. Ezt példázza szerinte az agrárium digitalizációjának fejlesztéséhez kapcsolódó, már folyamatban lévő számvevőszéki ellenőrzés, amelynek elsődleges fókusza a digitalizációs intézkedéseknek az agrárium versenyképességére és jövedelmezőségére gyakorolt hatása.

Az ÁSZ alelnöke a kiemeltnek tekinthető konkrét ellenőrzések körében említette a Nemzeti Vízstratégia megvalósítására hozott intézkedések ellenőrzését, a Brexit Alkalmazkodási Tartalékból nyújtott uniós támogatások odaítélésének és felhasználásának vizsgálatát, illetve a Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott uniós támogatások célzott ellenőrzését.

(Forrás: MTI)