Szeptemberben módosul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló rendelet, jelenleg egyeztetnek az adókulcsok mértékéről a közteher beszedését nemrégiben megtiltó Európai Bizottsággal – értesült a Napi Gazdaság.

Új frontot nyitott Brüsszel a magyar kormánnyal szemben, amikor a multinacionális vállalatok nyomására úgy határozott, megtiltja az élelmiszer- és dohányforgalmazó cégekre kivetett progresszív adókulcsok alkalmazását – jelentette ki a Napi Gazdaságnak Szatmáry Kristóf.

A kereskedelempolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztos ezt annak kapcsán mondta, hogy az Európai Bizottság (EB) a nemzetközi vállalatok nyomására nemrégiben megtiltotta a progresszív adókulcsok alkalmazását a forgalmazók által fizetendő élelmiszerlánc-felügyeleti díj, valamint a dohánykereskedelemben bevezetett egészségügyi hozzájárulás kapcsán.

Élelmiszerlánc-felügyeleti díjként tavaly év végéig minden kiskereskedelmi vállalatnak árbevétele 0,1 százalékát kellett befizetnie. Ezt váltotta fel idén január 1-jétől a többsávos díjkötelezettség. Félmilliárd forintnál kisebb árbevétel esetén például nem kell fizetni, a 300 milliárd forintnál nagyobb árbevételű cégeknek viszont előző évi forgalmuk hat százalékát kell befizetniük.

A miniszteri biztos szerint ennek megtiltásával az Európai Bizottság direkt módon akadályozza az ország azon törekvéseit, amelyek a nemzetgazdaság védelmében születtek. Azok ugyanis arra irányulnak, hogy az évente ezermilliárd forintnál is nagyobb forgalmat bonyolító kereskedelmi nagyvállalatok bevételarányosan járuljanak hozzá a magyar költségvetéshez ahelyett, hogy adózatlan pénzeket utaljanak át külföldi anyavállalatuk felé.