A kölni Anuga, a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari szakvására jó lehetőség megismertetni a világgal a kiváló minőségű és biztonságos magyar élelmiszereket – mondta a vásár helyszínén Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány számára az élelmiszeripar kiemelten fontos ágazat. Ezért is fogadta el az élelmiszeripari fejlesztési stratégiát, amelyet hamarosan tartalommal is meg lehet tölteni, mivel kiírják az e területre szóló fejlesztési pályázatokat – tette hozzá.

Annak érdekében, hogy Németországban – amely nagyon fontos gazdasági partnere Magyarországnak – minél több magyar élelmiszeripari terméket lehessen eladni, a düsseldorfi magyar  főkonzulátus hétfőn magyar-német üzletember találkozót szervez a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével. Ezen a magyar cégek képviselői, valamint a potenciális vásárlók, a német nagy- és kiskereskedelmi láncok képviselői ismerkedhetnek meg egymással.

Szegner Balázs főkonzul elmondta: az eseményre mintegy 120-140 résztvevőt várnak, nemcsak üzletembereket, hanem újságírókat is. Kifejtette, hogy Németország megkülönböztetetten fontos piac Magyarország számára, és az ott elért sikerek más piacok számára is trendformálók lehetnek. Megjegyezte, hogy a német piacon a magyar élelmiszereknek erős és koncentrált versenyben kell bizonyítaniuk.

Az Anugán résztvevő magyar cégek közül a Gyermelyi Zrt. távlati célként azt tűzte ki, hogy a magyarországihoz hasonló piaci sikereket érjen el a világban – mondta Szijj Imre, a cég külkereskedelmi igazgatóhelyettese a németországi árubemutatón. Hozzátette: a társaság árbevételének – ez tavaly mintegy 20 milliárd forint volt – mintegy 20 százaléka származik exportból. A kivitel értéke az elmúlt 4-5 évben megduplázódott.

A Vadex Mezőföldi Zrt. feldolgozott vadból évente mintegy 600-900 tonna árut állít elő, aminek mintegy 85 százalékát exportálják – mondta Csehkis Imre, cég vadfeldolgozási igazgatója. Hozzátette: a magyar vadhús felső kategóriás, prémium termék, és keresett a piacon. A cég éves árbevétele 4-4,5 milliárd forint, amelyből a vadfeldolgozás 1,2-1,6 milliárd forinttal részesedik.

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB ) alelnöke, a gyümölcs főbizottság vezetője elmondta, az Anugán a magyar standon nagyobb területre lenne szükség a kiállítók számára, mivel részükről nagy az érdeklődés. Hozzátette, hogy például a Németországban ismert és keresett magyar meggyet sem tudták bemutatni a mostani kiállításon.