Lezárta az MNB a devizahitelek forintosításának, illetve az elszámolás folyamatának vizsgálatát. Általános, rendszerszintű hibát nem talált, a feltárt egyedi esetekben pedig jellemzően még az ellenőrzés alatt korrigáltak a bankok.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelten ellenőrizte a fogyasztóknak nyújtott devizaalapú-, deviza- és forint hitelek elszámolás, illetve a forintosítás teljes folyamatát. Ennek során összesen 322 pénzügyi intézménynél vézett a hivatalból indított vizsgálatot. Ennek során ellenőrizte többek között az intézmények elszámolási folyamatait, a fogyasztóknak küldött elszámolási értesítő leveleket, a vonatkozó jegybanki rendeleteknek és ajánlásnak való megfelelést, sőt az intézmények elszámolási panaszkezelését is.

A feladat mértékét jól jellemzi, hogy az elszámolás ellenőrzése során több mint 18 ezer dokumentumot és 16 ezer elektronikus adatszolgáltatást dolgozott fel a jegybank. Az MNB a téma kapcsán több tucat állásfoglalást adott ki és 600-nál is több, a pénzügyi intézményektől érkező, az elszámolás megfelelő végrehajtását segítő kérdést válaszolt meg – írja közleményében a jegybank.

Az MNB a témavizsgálat során fogyasztóvédelmi figyelmeztetéseket adott ki a pénzügyi intézményeknek és a követelésvásárló pénzügyi vállalkozásoknak azok honlapjainak hiányos hivatkozásai, a tájékoztatási rendeletben foglaltak megsértése, panaszkezelési tájékoztatási hiányosságok miatt. A jegybank az ellenőrzés folyamán ideiglenes intézkedéseket bocsátott ki a tapasztalt jogsértő magatartás azonnali megszüntetésére, amelynek nyomán az érintett pénzügyi intézmények jellemzően azonnal kijavították a hibás gyakorlatukat. Ideiglenes intézkedésre jogorvoslati nyomtatványok és közzétételek hiánya, a panaszokkal kapcsolatos honlap-tájékoztatás elmaradása miatt került sor.

Az MNB az elszámoláshoz kapcsolódó jogszabálysértések miatt összességében 155 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki –ebből 112,3 millió forint jutott a Banif Plus Bank Zrt.-nek az értesítő levelek kiküldési határidejének sorozatos megsértése miatt. Az egyéb pénzügyi intézmények esetében az elszámolási értesítő levelek késedelmes kiküldése, a fogyasztói követelés összegének rossz módszertannal való helytelen meghatározása, a forintosítási törvény szerinti szerződésmódosulás után helytelenül meghatározott új irányadó ügyleti kamatmérték, illetve a fogyasztónak visszatérítendő összeg – jogszabályban előírt – kamatkifizetésének elmaradása miatt szabott ki bírságot a jegybank.

Az intézkedések kapcsán érintett pénzügyi intézmények folyamatosan hajtják végre a jegybanki kötelezéseket. Ennek során – a fogyasztók tájékoztatása mellett – visszatérítik/visszatérítették a hibás kamatoztatás és kamatszámítás miatt keletkezett összegeket.