Nonprofit és többségi magyar tulajdonban lévő cégként egyedüliként kapott díjat „Az év legsikeresebb promóciója 2016” versenyen a Magyar Termék Nonprofit Kft., amely ernyőként fogja össze a résztvevő védjegyes márkákat.
A multinacionális vállalatok dominálta szakmai küzdelemben a lábatlani székhelyű Magyar Termék Nonprofit Kft. ezüstérmet kapott Élelmiszer kategóriában a „Nyerő hazai termékek” közösségi kampányáért. A Trade Magazin szervezésében megrendezett versenyen 10 tagú szakmai zsűri véleménye és a 4 fókuszcsoportban történt fogyasztói vizsgálatok alapján hirdettek eredményt hat kategóriában.
A Maxxon Reklám Kft. szervezésében készült díjnyertes promóció annyira sikeres volt, hogy előző évhez képest csaknem 70 százalékkal növekedett a játékban beküldött termékkódok száma, és minden résztvevő cég legalább megduplázta előző évi eredményét – mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője (képünkön).
Növeli a díjuk értékét, hogy egy olyan versenyen sikerült ezüstérmet szerezniük, amelyen az elismeréseket jellemzően multinacionális vállalatok söprik be, amelyeknek a marketingköltése többszöröse annak, amit a nonprofit cég, illetve a promócióban résztvevő védjegyhasználó vállalkozások áldozni tudnak erre.
Benedek Eszter szerint az ezüstérmük azt mutatja, hogy több cég összefogásával kis pénzből is lehet hatékony promóciót folytatni. A „Nyerő hazai termékek” kampányban a Bábolna Bio, a Cerbona, a Detki Keksz, a Koch’s Torma, a Mary-Ker Pasta, a Szatmári Konzerv, a Szegedi Paprika és a Sofidel Hungary vett részt.
A Magyar Termék tanúsító védjegyet ma már több mint 150 cég 3800 terméke és szolgáltatása viseli. A termékek eredetét és megbízhatóságát egyaránt tanúsító nonprofit kft. az idén is készül nyereményakcióra, ami Benedek Eszter várakozásai szerint a most ezüstérmet kapott tavalyinál is erősebb, látványosabb lesz.