Elismerte az adótörvénykönyv módosítását célzó tervezet létezését Gabriel Biriş, a pénzügyminisztérium államtitkára. A tervezett módosítások körül kialakult botrány miatt benyújtotta lemondását.

Liviu Iolu kormányszóvivő csütörtökön délután jelentette be, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök már reggel megkapta az államtitkár lemondását, és el is fogadta azt. A szóvivő is hangsúlyozta, hogy a kormány nem tervez adó- és illetékemeléseket – írja a kronika.ro.

„Amint a pénzügyminiszter is mondta, ez a kormány nem tervez adó- és illetékemeléseket, nem kívánja növelni a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét sem a munkáltatók, sem az alkalmazottak, sem az egyéni vállalkozók, sem a szabadúszók esetében” – szögezte le Iolu.

Bejelentette egyúttal, hogy a kormány az elkövetkező időszakban közvitára bocsát az adótörvénykönyv módosítását célzó kezdeményezéseket, ám ezek csak a folyamat egyszerűsítését célozzák.

Szerdán bejárta a sajtót a hír, miszerint olyan sürgősségi kormányrendelet terve vár jóváhagyásra, ami egyebek mellett előírja, hogy 21,7 százalékos lesz a tb-járulék, és az egészet az alkalmazottnak kell kifizetnie. Anca Dragu pénzügyminiszter azonban még szerdán cáfolni sietett az értesüléseket, s azt mondta, hogy idén semmilyen adó vagy illeték emelésére nem készülnek.

Államtitkára, Gabriel Biriş szerdán a Digi 24 műsorában is arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztak az adóügyi törvények egyszerűbbé, hatékonyabbá tételén. „Az új adótörvénykönyvben nagyon sok jó dolog van, de vannak hiányosságai. Sajnálatos, hogy ez a tervezet, amiről minisztériumi szinten zajlott az egyeztetés, kiszivárgott azelőtt, hogy elmagyaráztuk volna” – fejtette ki az államtitkár, mondván, sok olyan pont van benne, ami félreértésre adhat okot, ahogyan ez meg is történt.

Szerinte nem ez a megfelelő pillanat az adóügyi törvények módosítására, a kiszivárgott dokumentum pedig csak egy munkaterv volt.

Biriş cáfolta, hogy nyilatkozatai ellentmondanának a miniszternek. „A tárcavezető nagyon korrektül mondott mindent. Ugyanazt mondom én is: sem a munkáltatók, sem a munkavállalók esetében nem beszélünk adóemelésről” – szögezte le a pénzügyminisztérium államtitkára.