Mindössze 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly szeptemberhez képest, igaz az átlag jelentős különbségeket takar. A cukor például 22, az étolaj közel hat százalékkal drágult, a sertéshús viszont közel 11, az üzemanyagok pedig csaknem négy százalékkal kerülnek kevesebbe, mint egy éve.

A fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben, mint egy évvel korábban, míg az év első kilenc hónapjában az infláció átlagosan 0,1 százalék volt – közölte a KSH. A legnagyobb mértékben a dohányáruk (négy százalék) és a szolgáltatások (1,3 százalék) drágultak szeptemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A szolgáltatások között a lakbérek 4,6, a lakáshoz kapcsolódó javítási karbantartási szolgáltatások 3,4, a belföldi üdülés 2,9 százalékkal drágultak, de az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett a színház- és mozijegyek ára is.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az üzemanyagokért 3,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni a tavaly szeptemberinél, de az árcsökkenés már sokkal kisebb mértékű, mint a korábbi hónapokban, amikor kétszámjegyű volt a csökkenés. Az előző hónaphoz képest pedig 3,0 százalékkal nőtt az üzemanyagok ára szeptemberben.

Tavaly szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerekért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni szeptemberben, ezen belül a cukor ára 22,2, az étolajé 5,8, az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 4,3 százalékkal nőtt. A sertéshús ára 10,8, a tojásé 3,3, a baromfihúsé 2,1 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek egyaránt 0,2 százalékkal drágultak.

A háztartási energia ára átlagosan nem változott, a palackos gáz ára 9,8 százalékkal csökkent, és a tűzifa 3,9 százalékkal drágult. Az egyéb cikkek ára átlagosan  0,7 százalékkal csökkent az augusztusi 4,1 százalékos éves összevetésű visszaesés után. Szeptemberben a tanszerek, írószerek ára 3,7 százalékkal emelkedett, a gyógyszerek ára 2,3 százalékkal emelkedett, amellett, hogy az üzemanyagok árának éves csökkenése az augusztusi 11,4 százalékosról 3,9 százalékosra lassult. (MTI)