Tavaly mintegy 500 milliárd forinttal nőttek az adóbevételek 2015-höz képest, idén pedig mintegy 17 milliárddal csökkenhetnek a bankrendszer terhei, amitől a hitelezés élénkülését várja a kormány.

Az adóbevételek emelkedésén leginkább a munkahelyteremtést fókuszba helyező gazdaságpolitika eredményei látszódnak. A rendszerváltozás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint napjainkban, 2010-hez képest pedig majdnem 700 ezerrel nőtt a munkahelyek száma – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek. A kormány legfőbb törekvései között most a magyar vállalkozások erősítése és a minőségi foglalkoztatás bővítése szerepel – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint a folyamat csak akkor lehet sikeres, ha az állam céljai találkoznak a vállalati szféra terveivel.

Varga Mihály elmondta: a gazdasági növekedés beindulásával a hitelezésnek egyre fontosabb szerep jut, ezért is vállalta a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodásban a bankadó csökkentését. 2017-ben újabb tízmilliárd forintos adócsökkentés jön. Továbbá kifejezetten a hitelezést segítik a tranzakciós illeték új szabályai. A kormány úgy élénkítené a hitelezést, hogy kedvezményt kínál azoknak a pénzintézeteknek, amelyek hitelállományukat 2017 végéig húsz százaléknál nagyobb mértékben növelik a 2015. év végihez képest.