A személyautós ügyfelek egyharmada, bő 1,1 millió üzembentartó a napokban kaphatta meg jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjértesítőjét. Érdemes összehasonlítani a biztosítók következő évi ajánlatait, tudatos fogyasztói magatartással, szükség esetén biztosítóváltással ugyanis akár több tízezer forintot spórolhatnak.

A naptári évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) ügyfelek a törvény szerint legkésőbb november 11-ig megkapják a jövő évre várható díjukról szóló értesítést. Ha ezt elfogadják és tovább fizetik majd a díjat, szerződésük automatikusan érvényben marad. Amennyiben viszont felmondják addigi kgfb-szerződésüket, erről úgy kell írásban értesíteniük eddigi biztosítójukat, hogy az legkésőbb 2017 december 1-jén éjfélig beérkezzék hozzá. Ezután ők idén december 31-ig kötelesek új szerződést kötni – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A biztosítójukkal – többnyire tarifakedvezménnyel járó – elektronikus kapcsolattartású szerződést kötött ügyfeleknek a biztosító e-mailben küldi ki a következő biztosítási időszak díjértesítő levelét, s a díjfizetési igazolást, vagy jelzi, hogy ez honlapjának ügyfélfelületén elérhető. Ha az ügyfél nem tekinti át rendszeresen elektronikus postafiókját (vagy e-szemetesládáját), vagy már nem használja a biztosító felé közölt elektronikus postafiókját és nem jelentette be a változást, esetleg nem veszi át időben e dokumentumokat, előfordulhat, hogy lemarad a biztosítóváltáshoz rendelkezésre álló határidőről. Elektronikus kapcsolattartás esetén emellett a díjigazolást is magának az ügyfélnek kell kinyomtatnia, a biztosító nem kötelezhető erre.

Idén a mintegy 5,1 millió összes hazai gépjármű még bő 34 százalékának, mintegy 1,77 millió járműnek a naptári év vége jelenti a kgfb szerződéses évfordulót. Ezen belül közel 3,5 millió darab személygépjármű mintegy 32 százaléka, több mint 1,1 millió személygépjármű esetében a kgfb szerződés december 31-i biztosítási évfordulós. 2010-től jogszabályváltozás nyomán már a szerződés kötési dátuma lett a biztosítási évforduló (2013-tól pedig a biztosítók év közben is új díjakat hirdethetnek). Az évközi szerződési lehetőség miatt a naptári évfordulós ügyfelek aránya folyamatosan csökken.

Az fogyasztóvédelmi és prudenciális szempontból is folyamatosan vizsgálja a biztosítók kgfb-díjhirdetéseinek jogszerűségét, s a piaci szereplők ehhez kötődő tevékenységét. Kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a biztosítók időben, a törvény által előírt módon küldték-e ki a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjértesítőiket, s ebben megfelelő tájékoztatást adtak-e az ügyfeleknek.

A hazai kgfb-piac 13 szereplőjének díjtarifáit az ügyfelek az MNB honlapján, a Magyar Biztosítók Szövetsége Díjnavigátorán, a biztosítók weboldalain, illetve egyes biztosításközvetítőknél (többek közt azok kalkulátorprogramjain) is megtekinthetik, összehasonlíthatják. A közvetítői oldalak népszerűségét az is jelzi, hogy a tavalyi évben (az évközi változásokat is ide számítva) több mint 400 ezer ügyfél ezeken az online platformokon kötötte meg a szerződést. Ezeknek a portáloknak a működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi, mint ahogyan a jogszabályoknak és az MNB online közvetítésre vonatkozó ajánlásnak történő megfelelést is.

Tavaly év végén 287 ezer, két éve 322 ezer ügyfél kötötte át (vagy vissza) kgfb-szerződését más biztosítóhoz. Mivel az átkötések döntő részét a más piaci szereplő által kínált olcsóbb díj motiválta, az átszerződő ügyfelek tarifája kedvezőbb volt, mintha eredeti biztosítóiknál maradtak volna. Mivel a naptári évfordulós – idősebb járműállománnyal rendelkező – ügyfelek jelentős része hosszú ideje kármentes, bónusz 10-es besorolású, az ő éves díjuk az évközi évfordulós társaikhoz képest jellemzően jóval alacsonyabb (idén január 1-jén például a személygépkocsik üzembentartóinál előbbi csoporté átlagosan 17 158 forint, utóbbié viszont 28 852 forint volt).