Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart – közölte a Baromfi Termék Tanács csütörtökön.
Az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.
A budapesti Nagybani Piac adatai szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai fogyasztói tojásárak is kialakulhatnak – jelezte a Baromfi Termék Tanács (BTT).
A magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent.
A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz a nagyobb adókulcsokat alkalmazó környező országok vásárlóihoz képest. (MTI)