A takarékok növelnék piaci részesedésüket az agráriumban. Ennek érdekében meglévő ügyfélkörük megtartása mellett bővítenék a közepes és nagyüzemek finanszírozását is.

A Takarék-csoport a múlt héten elfogadott stratégia részeként 2021-re 27-28 százalékra tervezi növelni agrárhitel-piaci részesedését a jelenlegi 22-23 százalékról, ami 40-50 milliárd forint többletkihelyezést jelent. Az élelmiszeripari cégeknek nyújtott finanszírozást is bővítenék 35-40 milliárd forinttal, amellyel jelenleg 3 százalékos piaci részesedésük 10 százalékra emelkedne – közölte a Takarékbank.

A Takarékbank szerint az új stratégia megvalósítását segítheti, hogy az őstermelők, családi gazdaságok, egyéni gazdálkodók finanszírozásában hagyományosan meghatározó takarékok bővítenék a  közepes és nagyüzemek hitelezését is. Ehhez megfelelő alapot teremt a fúziós hullám, amelynek során 2017 végére a mostaniaknál jóval tőkeerősebb és versenyképesebb szövetkezeti hitelintézetek jönnek létre. Emellett erősödik a csoporton belül a kereskedelmi banki tevékenység, ami egységes és magas színvonalú termékek értékesítését és szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé. 

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejti: a takarékok felkészültek arra, hogy az uniós vidékfejlesztési pályázatokon elnyert támogatások hatására a második fél évben jelentősen nőhetnek a mezőgazdasági beruházások, amelyeknek a finanszírozásához az agrárgazdálkodók a jelenleginél jóval több bankhitelt is felvehetnek. A 2014-2020 közötti ciklusban vidékfejlesztésre  rendelkezésre álló 1300 milliárd forintos keretből 500 milliárd forint jut az agrárberuházásokra. A Takarék-csoport által készített takarék agrárhangulati index legfrissebb reprezentatív felmérése szerint a mezőgazdasági üzemek 80 százaléka tervez fejlesztést az előttünk álló 12 hónapban. 

A közlemény kitér arra is, hogy a takarékok már áprilisban piacra dobták Takarék előleg visszafizetési garancia terméküket annak érdekében, hogy az agrárvállalkozások minél előbb hozzájuthassanak a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatásokhoz, és sikerült a terveket meghaladó növekedést elérniük az uniós támogatások előfinanszírozásában. 

A közlemény idézi Mezei Dávid Csaba agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta: nagyra értékelik, hogy a Takarék-csoport a kormány megkeresésére a hazai pénzintézetek közül elsőként tette elérhetővé az előlegvisszafizetési-garanciát. A helyettes államtitkár szerint a garancia nemcsak a gazdálkodókat juttatja minél előbb forráshoz, hanem segít abban is, hogy a nyertes pályázók a rendelkezésre álló forrásokat minél hamarabb és hatékonyan tudják felhasználni. (MTI)