A Wizz Air fapados légitársaság megelőzte a Taromot. Idén várhatóan 7 millió utast fog szállítani a romániai repterekről vagy repterekre. Bármikor készen áll a román állami légitársaság helyét átvenni, ha az csődbe menne.

A múlt héten a negyedik idén kinevezett igazgató távozott a veszteséget veszteségre halmozó Tarom állami légi társaság éléről – írja a Krónika.

Miközben a kereslet bővülése meghaladja éves szinten a 10 százalékot, a Tarom számára az idei immár a tizedik egymást követő év, amelyben veszteséget regisztrál.

A veszteség az első félévi 100 millió lej után az év végére elérheti a 207 millió lejt (45 millió euró), ami négyszer nagyobb, mint az egy évvel korábban regisztrált veszteség.

A Wizz Air diszkont légitársaság jelenleg tizenhárom romániai járaton jelent közvetlen konkurenciát a Taromnak, olyan célpontok vannak ezek között, mint Brüsszel, Párizs, London, Madrid vagy Barcelona.

Az állami légitársaságnak azonban még szép számban vannak olyan járatai, amelyeket a magán társaság nem vett be célpontjai közé, többek között Amszterdam, München, Prága, Szófia, Bécs, Bejrút, Belgrád vagy Amman, ilyen három belföldi járat Suceavára, Szatmárnémetibe és Nagyváradra.

A Wizz Air nagy esélye lenne a terjeszkedésre, ha be tudna lépni a Tarom helyére annak esetleges csődje esetén, ahogyan eljárt Magyarországon a Malév járatainak felszámolásakor.