A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, a családoknak kiszámítható jövőt ad, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta, a magyar vállalkozás Ózdon a területről kivonuló külföldi vállalat helyét veszi át kormányzati támogatással, a svájci tulajdonú ABB februárban jelentette be, hogy megszünteti ózdi gazdasági tevékenységét, bezárja az ottani gyárát, és elbocsátja több mint 900 munkavállalóját.

A Wellis megvette az ABB otthagyott ózdi telepét, a 29 ezer négyzetméternyi gyárterületre új gépeket visz, emellett 20 ezer négyzetméter logisztikai központot épít, a beruházással a medencegyártásban a világ egyik legnagyobb kapacitását hozza létre – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar tulajdonú Wellis magyar fejlesztéssel, magyar termékeket állít elő Magyarországon, a társaság mára Európa legnagyobb jakuzzi gyártójává vált, és ott van a világ öt legnagyobb medencét gyártó vállalatai között.

Szijjártó Péter kiemelte, az elmúlt tíz év erőfeszítései révén a magyar gazdaság életerőssé vált, és olyan magyar tulajdonú vállalkozások jöttek létre, amelyek képesek a kivonuló külföldi kapacitások ellensúlyozására.

A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról is, hogy a koronavírus idején érdemes beruházni, a most befektetők, fejlesztők hosszú távon versenyelőnyre tehetnek szert a piacon, amelyből a nemzetgazdaság profitálhat. Cél, hogy az ország, a magyar vállalatok az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzanak – jelentette ki.

Czafik Zsolt, a Wellis Magyarország Zrt. vezérigazgatója elmondta, vállalatuk 2003-ban alakult, 2010 óta gyártanak masszázsmedencét, 2020-ra Európa vezető masszázsmedence gyártójává váltak. Dabasi telephelyükön 600 munkavállalót foglalkoztatnak. Az európai sikerek mellett tavaly megjelentek az Amerikai Egyesült Államok piacán is, Miamiban és New Yorkban raktárbázist nyitottak, a keleti parton 50 kereskedés értékesíti a Wellis masszázsmedencéit.

Riz Gábor, az ózdi térség országgyűlési képviselője elmondta, a Wellis beruházása a térségben élő családok számára biztosít munkát, a város azon dolgozik, hogy segítsék további cégek letelepedését a városban.

(Forrás: MTI, fotó: Máthé Zoltán)