Az október 24-től kötelező törvényi szabályozásnál egy hónappal korábban, hétfőtől egy évre csökkentette a határozott időtartamú, készülékvásárlást nem tartalmazó lakossági előfizetői szerződés hűségidejét a Vodafone.
Egyéves szerződések eddig is léteztek, de magasabb havi díjat tartalmaztak a hosszabb hűségidejű szerződéseknél. Az új szabályozás miatti átállás több mint 100 millió forintba kerül a Vodafone-nak – mondta sajtótájékoztatóján Révész Balázs, a Vodafone mobil szegmens marketing igazgatója. Az új törvény a hang- és adatalapú lakossági tarifákra egyaránt vonatkozik, de a változás a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket nem érinti.
Felidézte: az elektronikus hírközlési törvény október 24-én életbe lépő módosítása szerint a kizárólag SIM-kártyára vonatkozó előfizetésekhez 24 hónap helyett 12 hónap határozott hűségidő társítható. Ez a változás az összes lakossági, flotta és mobilnet tarifával már rendelkező és szerződést hosszabbító, vagy új havidíjas előfizetést kötő ügyfélre vonatkozik, a készülékvásárlást is tartalmazó szerződéseket azonban nem érinti.
A marketing igazgató elmondta, hogy a Vodafone előfizetéses ügyfeleinek 88 százaléka határozott idejű, hűségidőt tartalmazó szerződéssel rendelkezik, és mindössze 12 százalékuk van határozatlan idejű szerződése. Az előfizetéses ügyfelek több mint fele kedvezményes készülékvásárlással kötött szerződést.
Révész Balázs szerint az előfizetőknek a tarifaváltozás vagy a hang-, illetve adattartalom sokkal fontosabb, mint a hűségidő, a készülékkedvezmények pedig továbbra is a határozott idejű szerződések mellett szólnak. A Vodafone felmérése szerint a hűségidőre leginkább a fiatalok érzékenyek, valamint azok, akiknek nem stabil a munkahelyük vagy külföldre költözést terveznek.
Csikai Attila, a Vodafone jogi igazgatója elmondta: az új szabályozás részét képezi az is, hogy a határozott idejű szerződés lejáratát megelőző 90 napon belül az ügyfeleket legalább három alkalommal értesíteni kell a szerződés lejáratának dátumáról, és az új ajánlatról. Az október 24-től lejáró határozott időtartamú szerződés havidíja nem lehet magasabb a határozott időben alkalmazott, készülékvásárlást nem tartalmazó havidíjnál.
Az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek pedig nem lehetnek az előfizetőre nézve hátrányosabbak a korábbinál. Emellett az új határozott idejű előfizetői szerződés lejáratát követően a szolgáltató az ügyfél kérésére díjmentesen köteles biztosítani a szerződéshez kapcsolódó készülék hálózati zárjának feloldását. (MTI)