Koncertek, főzőshow, gyerekprogramok, szakmai beszélgetések és virtuális futóverseny is szerepel az idei Európa-nap programjában, amelyet idén a járványhelyzet miatt az online térben rendez meg május 9-én az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája.

Az Európai Unió tagországai minden év május 9-én ünneplik az Európa-napot – emlékeztetnek a szervezők.

„Idén a megszokottól eltérően ünnepelhetjük az Európai Unió létrejöttét és hazánk csatlakozását. Egyidejűleg útjára indul egy mindannyiunk jövőjére nézve meghatározó folyamat is: május 9-én, az Európa-napon hivatalosan is kezdetét veszi az Európa jövőjéről rendezett konferenciasorozat. Egyelőre egy online platformon keresztül, majd később más formában is valamennyi európai elmondhatja, hogy mit vár el az Uniótól” – idézi a közlemény Lővei Andreát, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetőjét.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője emlékeztetett: az elmúlt több mint egy évben az Európai Bizottság azon dolgozott, hogy mérsékelje a koronavírus-járvány okozta veszteségeket, közben pedig lefektesse az alapjait egy minden ízében digitális és zöld Európának.

A magyarországi Európa-napi fesztivál idén az online térben várja az érdeklődőket, akik családi és zenei programok közül válogathatnak.

Virtuális formában tartják meg az ilyenkor szokásos futóversenyt is: a táv idén – Magyarország uniós csatlakozásának 17. évfordulója alkalmából – 17 kilométer, amelyet egyéniben vagy tetszőlegesen felosztva (kétfős váltóban) május 1-től május 9-ig kell teljesíteni. Különleges tombolasorsoláson vehetnek részt azok, akik útjukon valamilyen uniós támogatással létrejött fejlesztést érintenek bárhol az országban, azt megörökítik, majd feltöltik a rendezvény Facebook-oldalára #17ev17km hashtaggel.

Május 9-én délelőtt a Kaláka élő online koncertjével kezdődik az Európa-napi programsorozat. Az ezt követő, digitális átállásról szóló beszélgetés résztvevői Navracsics Tibor kormánybiztos, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, Mácsai Pál, az Örkény Színház alapító-igazgatója és Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője lesznek, majd a futás tombolasorsolásával folytatódik a program.

Délután élő mesekoncertet ad Ágoston Béla és Danny Bain, majd Mautner Zsófi jelentkezik főzőshow-val. Mivel jelenleg Portugáliáé az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége, ezért egy népszerű portugál étel kerül majd terítékre.

Ezt követően egy hulladékmentességgel kapcsolatos beszélgetést követhetnek az érdeklődők a témában jártas Bauer Zsolttal a Climate Reality Projecttől, Horváth Bálinttal, a Holland Nagykövetség regionális körforgásos gazdasági szakértőjével és Tóth Andi bloggerrel, a napot pedig Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra élő koncertje zárja.

Az Európa-napi fesztivál részletes programja a https://www.facebook.com/events/308287437373329/ linken lesz olvasható.

(Forrás: MTI)